Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 14 (281. szám) - A minősített adat védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - TÓTH ANDRÁS, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója:
5099 rekonstrukciókra, éppen annak ér dekében, hogy a gyerekek szabadidőeltöltéséhez komoly segítséget nyújtsunk. A harmadik nagyobb volumenű megjegyzésem - itt szintén majdnem minden felszólaló érintette - a gyermekétkeztetéssel kapcsolatos, és azokkal a támogatásokkal, amelyeket az elmúlt é vekben évről évre erősítettünk. Ezek közül messze a legbüszkébbek arra lehetünk és vagyunk is, amit a gyermekétkeztetés terén tettünk: két évvel ezelőtt lehetővé tettük az óvodában a rászoruló gyermekek számára az ingyenes, illetve támogatott étkeztetést; két évvel ezelőtt lehetővé tettük azt, hogy ezt kiterjesszük a bölcsődékre, és ettől az évtől kezdve kiterjesztettük az általános iskola alsó négy osztályában azon gyermekek számára, akik rászorultak erre az étkezésre. A települési önkormányzatok polgármes terei tucatjával mondják el, hogy ennek a kormánynak ez volt a legjobb húzása, mert a gyerekek bementek az iskolába, azok is, akik régebben bizony hanyagolták az iskolába járást, éppen azért, mert meleg ételt kapnak. Nekem, baloldali politikusnak különösen - hogyan mondjam önöknek - fontos az, hogy ebben az országban az elkövetkezendő években ne legyen éhező gyerek, ne legyen ebben az országban egyetlenegy olyan gyerek sem, aki korgó gyomorral megy el az iskolába, de ha mégis így adódott a szerencsétlennek, akkor legalább az iskolában, legalább a nappali intézményben, ahol a napközbeni ellátásáról gondoskodnak, teremtődjék meg a feltétele annak, hogy étkezést kap, ennivalót kap. Egyszer egy konferencián zárszóként, összefoglaló mondatként azt mondtam, amit i tt most megismétlek: én a szegények államtitkára vagyok, az is szeretnék maradni, mindent el is fogok követni ennek érdekében. Azt tudja a magyar társadalom, hogy számíthat a szociálliberális kormányra, és számíthat az államtitkárra is. Köszönöm szépen. (T aps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a politikai vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításár ól, valamint egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz módosító javaslat nem érkezett, így részletes vitára nem kerül sor. A minősített adat védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Dávi d Ibolya) : Soron következik a minősített adat védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése . Az előterjesztést képviselőtársaim T/18708. számon, a bizottságok ajánlását T/18708/2., 3., 4. számokon kapták kézhez. Megadom a szót Tóth András államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, maximum húszperces időkeretben. TÓTH ANDRÁS , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény hatálybalépése, az 1995 júliusa óta eltelt időszak jogalkalmazási tapasztalatai, a NATOtagságból származó feladatok, továbbá az EUintegrációból eredő új kötelezettségek 1998ban a hatályos törvény részbeni, 2003ban pedig nagyobb mértékű módosítását tett ék szükségessé. (14.20) Már a 2003. évi törvénymódosítás előkészítése, illetve annak parlamenti vitája során is felmerült a törvény átfogó felülvizsgálatának és egy új törvény megalkotásának szükségessége. A törvény alkalmazása sorá n a gyakorlatban megmutatkozó problémák is a felülvizsgálat szükségességét