Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. SERFŐZŐ ANDRÁS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Mandur László): - DR. SERFŐZŐ ANDRÁS (MSZP):
4851 bíróság tól az olyan általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítását, amelyet fogyasztókkal történő szerződéskötés céljából határoztak meg, és tettek nyilvánosan megismerhetővé akkor is, ha az érintett feltétel még nem került alkalmazásra. Az i lyen perekben hozott ítélet nyilvánosságra hozatalának szabályai a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek észrevételeinek figyelembevételével kerültek megállapításra. A javaslat annak biztosítására, hogy a fogyasztótól a külföldi elemet tartalmazó jogvisz onyokban ne lehessen elvonni az irányelv által előírt védelmet jogválasztás útján, pontosítja az erre vonatkozó nemzetközi magánjogi szabályozást. Ebben az értelemben, ha a szerződés szoros kapcsolatot mutat valamelyik tagállammal, a jogválasztás korlátozo tt. Az Európai Gazdasági Térségen kívüli ország jogának választása nem érvényesülhet annyiban, amennyiben nem biztosítja a fogyasztó jogainak legalább a közösségi jogi szintű védelmét. Ilyen esetben a kikötött jog helyett annak az EGTtagállamnak a jogát k ell a szerződésre alkalmazni, amellyel a szerződés legszorosabb kapcsolatot mutat. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az elmondottakra tekintettel támogassa a polgári törvénykönyv, valamint az egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizáci ós célú módosításáról szóló törvényjavaslatunkat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Serfőző András képviselő úrnak, az alkotmányügyi bizottság előadójának , ötperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr. DR. SERFŐZŐ ANDRÁS , az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes t örvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/18200. számú törvényjavaslatot az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága 2005. november 28án tartott ülésén megtárgyalta. Az előterjesztéssel kapcsolatban vita nem alakult ki, azt egyhangúlag támogatták, általános vitára alkalmasnak tartották a bizottság tagjai. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most a képviselői felszólalások következnek, 88 perces időkeretben. Írásban jelez te felszólalási igényét Serfőző András képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Öné a szó, parancsoljon! DR. SERFŐZŐ ANDRÁS (MSZP) : Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan az államtitkár úr is említette, a fogyasztóvédelmi szempontú európai közösségi sz abályozásoknak jogunkba való átültetése már megkezdődött az 1990es évek második felében, és ez meg is történt. Több mint egy éve vagyunk az Európai Unió tagjai, ezért lassan lehet mérleget készíteni arról az időszakról a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban i s. Korábban magam is számos törvény vitájában részt vettem ezzel kapcsolatban, és ez lehetőséget ad arra, hogy a korábbi elképzeléseinket és a jelen valóságot ütköztessük egymással. Különösen a fogyasztóvédelem területén reméltem, ha átvesszük az Unió szab ályait, akkor mi is látványosan előbbre lépünk a fogyasztók védelme érdekében. Sajnos, az eltelt idő sok mindenben nem igazolta a magam és mások várakozásait. Ilyen rövid idő alatt ennyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyet nem jósolt előre senki sem. Úgy tűnik, az éleződő piaci verseny sok piaci résztvevőt nem a korrekt, hanem éppen ellenkezőleg, az inkorrekt magatartás irányába vitt el. Gondoljunk csak napjaink hírére, a csepeli 70 tonnás romlott hús szállítására, amely szerencsére nem került ki a fogyas ztókhoz a karácsonyi ünnepek előtt. Az