Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogás jogintézményének bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
4840 A fenti ügyek alapján a szükséges következtetéseket mindenkinek le kell vonnia. E törvényjavaslat másik célja ezért az, hogy az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről sz óló egyezményben előírt, imént ismertetett kötelezettségének az állam eleget tesz, nemcsak formálisan, hanem valódi tartalmat adó megoldással. A törvényjavaslat, amely a hasonló célú és tartalmú európai jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével szü letett, a büntető- és polgári eljárási törvény módosítását tartalmazza, lényegében ugyanazt a szabályozást bevezetve mindkét esetben, illetve egyfajta speciális szankciót előírva módosítani javasolja a bírósági törvényeket is. A bírósági eljárások elhúzódá sa miatti kifogás jogintézményével az ügyfelek akkor élhetnek, ha a bíróság valamely törvényi határidőt elmulasztott, vagy ha az eljárás egy másik résztvevője nem tartotta be a számára előírt határidőt. Polgári ügyekben a javaslat ismeri a kifogás előterje sztésének egy harmadik esetét is, ha a konkrét határidő ugyan nem volt megjelölve, de a bíróság utolsó érdemi intézkedése óta eltelt annyi ésszerűen számított idő, amely alatt már az ügyet tovább lehetett volna vinni. A kifogást ahhoz a bírósághoz kell ben yújtani majd, amelyik az alapügyet elbírálja, és ha az eljáró tanács egyetért a kifogás benyújtójával, akkor akár saját maga is intézkedhet a sérelem orvoslása iránt. A gyakorlatban ugyanis sokszor nagyobb érdek fűződik ahhoz, és gyorsabb eredményre vezet, ha az eljáró bíróság maga végzi el az elmaradt eljárási cselekményt, mintha automatikusan felterjesztené a beadványt a felettes bírósághoz. (20.00) Abban az esetben, ha az eljáró bíró a kifogást nem tartja alaposnak, a kifogást büntetőügyekben fel kell ho gy terjessze az elbírálásra hatáskörrel rendelkező bírósághoz, míg civilisztikai ügyszakban előbb meg kell küldenie az ellenérdekű fél részére, aki észrevételt tehet arra. A kifogás elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság ezt követően alapos kifogás es etén felhívja az eljáró bíróságot, hogy megadott határidőn belül intézkedjen az ügy továbbvitele iránt. Igazgatási jellegű szabály és egyfajta speciális szankció, hogy a kifogást elbíráló bíróság a kifogásnak helyt adó határozatáról tájékoztatja az eljáró bíróság elnökét. Ez a szabály egyrészt motiválja a bírákat arra, hogy érdemben foglalkozzanak a kifogásokkal, és az alaposnak tartott beadványok esetében saját maguk intézkedjenek, másrészt tájékoztatást ad az igazgatási felügyeletet végző vezetők számára az esetleges problémás ügyekről. Ismételt, alapos kifogás esetén a bíróság elnöke elrendelheti a bíró soron kívüli értékelését is. Azokban az esetekben, amikor az kerül megállapításra a felsőbb bíróság részéről, hogy a kifogás alaposságá nak objektív okai is voltak, ezt külön jelzik az eljáró bíróság elnökének, aki így megteheti a szükséges igazgatási jellegű intézkedéseket annak érdekében, hogy az elhúzódó ügyek száma lehetőleg mérséklődjön. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy azt az expozém ele jén is megemlítettem, ennek a jogintézménynek a célja elsősorban a megelőzés, a lehetőség megteremtése arra, hogy az ügyfelek kezében eszköz legyen az eljárások elhúzódásának megelőzésére. Mivel a perek legnagyobb része már ma is zökkenőmentesen, határidőb en folyik, előzetes várakozásaink szerint erre az eszközre csak ritkán, kivételes esetekben lesz a feleknek szüksége. Fontos ugyanakkor, hogy legyen egy ilyen intézmény, amely már önmagában, puszta létével arra indítja a bíróságokat - és nem utolsósorban a per egyéb résztvevőit , hogy kötelezettségeiknek határidőben eleget tegyenek. Ne felejtsük el ugyanis, hogy kifogás akkor is benyújtható lesz, ha az eljárás valamely másik szereplője, például az ellenérdekű fél, a szakértő vagy valaki más mulasztotta el a számára előírt határidőt. Tisztelt Országgyűlés! A kifogás bevezetése a kormány álláspontja szerint alkalmas lesz arra, hogy hozzájáruljon a perek gyorsabb intézéséhez, a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásához, ez irányú nemzetközi kötelezettségeink maradéktalan teljesítéséhez. Ugyanakkor ahhoz, hogy a jogintézmény teljeskörűen működhessen és célját minden szempontból elérje, álláspontom szerint nemcsak az eljárási, hanem a minősített többséget igénylő