Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - Herényi Károly (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Mit tesz a kormány a korrupció ellen?” címmel - DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - HERÉNYI KÁROLY (MDF): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter:
4800 Megadom a szót Petrétei József miniszter úrnak. DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyminiszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is említette, a múlt alkalommal válaszoltam arra a kérdésre, hogy a Transparency International miért szüntette be Magyarországon a működését. Valóban a forráshiányt jelölték meg ennek okaként, de akkor közöltem azt is, hogy a Transparency International nem fogad el a kormánytól ilyen jellegű segítséget, mégpedig azért nem fogad el, mert a függetlenségét látja veszélyeztetve akkor, ha kormányforrásokból biztosított a működése. Maximálisan egyetértek a frakcióvezető úrral abban, hogy a korrupció súlyos gondot és fenyegetést jelent a társadalom stabilitására, és biztonságát aláássa, a demokrácia intézményeit kikezdi, ezért a hatékony kormányzati fellépés ezzel a jelenséggel szemben feltétlenül fontos. Ennek érdekében a kormány nem a Transparency International támogatásában gondolkodik, hanem már a 2004. évben az 1011es kormányhatározattal létrehozta a “korru pciómentes közéletért” elnevezésű tanácsadó testületet. Ez a tanácsadó testület megkezdte a cselekvési programjának a kidolgozását. Ez a cselekvési program a mai közigazgatási államtitkári értekezlet előtt van, ott kerül elfogadásra, és reményeim szerint m ég ebben az évben a kormány is elfogadja ezt a cselekvési programot. Ennek a cselekvési programnak a keretében nyílik lehetőség arra, hogy ez a program, ennek a végrehajtása hatékony fellépést jelentsen a korrupcióval szemben. Fölhívom arra is a figyelmet, hogy a korrupció hatékony megelőzéséhez és felszámolásához minden részletre kiterjedő és több tudományágat átfogó megközelítés szükséges. Köszönöm a szót. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : K öszönöm a szót. Köszönöm, miniszter úr, de azért azt hadd jegyezzem meg nagy tisztelettel, hogy a támogatásoknak két formája létezik. Azt tudjuk, hogy anyagi támogatásban a kormány nem részesítheti az említett intézményt, de van a támogatásnak egy másik fo rmája, az erkölcsi támogatás, tehát egy jajveszékelő nyilatkozat vagy egy ejnyebejnye, de rossz, hogy megszüntette a működését; valami ilyen a kormány részéről ha megszületne, talán lendítene a dolgon, hiszen a lehetséges támogató felé ez egy jó üzenet le nne. Azt, hogy a kormány korrupcióellenes programja milyen eredménnyel fog járni, én nem tudom, de tudom, hogy volt üvegzsebprogram, és tudom, hogy volt mindenféle köztársasági etikai tanács kezdeményezés, amiből az égadta világon semmi nem lett; és végül itt van az aktuális szégyenfolt, ez a 80 évre titkosított nyomozati anyag, aminek, én azt gondolom, elfogadható magyarázatát nem lehet adni, de azért kíváncsi lennék, hogy a miniszter úr mint a tárca vezetője hogyan vélekedik erről, egyetérte egy ilyen in tézkedéssel. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyminiszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Magam azt gondolom, hogy ez az erkölcsi támogatás minden további nélkül megadható a Tra nsparency Internationalnek, annál is inkább, mert a korrupcióellenes küzdelemben az állami szerveknek a kötelessége, hogy minden olyan civil szférában megjelenő vagy egyéb szerveződéssel, amelyik a korrupció ellen küzd, együttműködjön, hasznosítsa az ott f elmerült tapasztalatokat, és vegye igénybe a segítséget.