Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - Tasó László (Fidesz) - gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Hogyan fordulhat elő, hogy nagy a jólét, dübörög a gazdaság, mégis az önkormányzatokon és a magyar embereken csattan az ostor?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
4784 Kérem szépen, az sem igaz, amit a képvi selő úr elmondott az ipari fogyasztókat érintő gázáremelésről. Nem 117 százalékkal emelkedtek, hanem 98 százalékkal emelkedtek az ipari fogyasztók számára (Moraj a Fidesz soraiban. - Dr. Áder János: A betyárját!) ebben az időszakban a gázárak. Nagyon magas összeg, ugyanakkor megint csak visszautalnék az összesen 150 százalékos világpiaci árakra. Önök nevetgélnek itt, képviselő urak és hölgyek az ellenzéki padsorokban. Azt gondolom, hogy ha egy kicsit racionálisan, a gazdasági megfontolások alapján mennének előre, akkor tudnák, hogy nem lehet világpiaci költségeket hosszabb ideig nulla áremeléssel ellentételezni, mert annak, akikre önök olyan sokszor hivatkoznak, az adófizetők fogják a kárát látni. (Dr. Áder János: Hogy szólt az ígéret, államtitkár úr?) Egyéb ként az sem igaz, képviselő úr, amit ön elmondott, hogy a legutóbbi novemberi 19 százalékos áremelést nem ellentételezi a kormány az önkormányzatok és szociális intézmények számára. A kormány ellentételezi, teljes egészében ellentételezi a 19 százalékos gá záremelést. Az erről szóló rendeletet a kormány meghozta, a kormány döntött, a rendelet napokon belül meg fog jelenni, november 1jére visszamenőleg az intézmények meg fogják kapni az ellentételezését a gázáremelésnek. Ennek értelmében az önkormányzatok, v alamint a költségvetési szervek, az egyházak és az alapítványok által fenntartott egészségügyi, szociális, oktatási és kulturális intézmények esetében az ellentételezés mértéke 1 milliárd 573 millió 594 ezer forint. Az intézmények a kompenzációt a 2004. év i földgázfelhasználásuk arányában - hiszen innen tudjuk előre feltételezni, hogy mennyi lesz a felhasználásuk - két egyenlő részletben, decemberben, illetve januárban fogják megkapni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Me gkérdezem az interpelláló képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz) : Kedves Államtitkár Úr! Egy csomó új információt hallottunk most öntől, majd meglátjuk, mi lesz belőle. De ön emlékszike arra a hatalmas gigantplak átra, amelyre az volt felírva: garantáltan nem lesz gázáremelés. Szerintem Magyarországon erre sokan emlékeznek. Ha nem, egy alkalommal majd elviszem önnek ennek a másolatát, egy fényképet róla legalábbis. De államtitkár úr, én igazából sajnálom önt, hisze n önnek magyarázkodnia kell, és úgy kell előadnia mindent, ami a magyar gazdaság és a magyar emberek ellen merényletként megfogalmazódik önöknél, mintha az a mi érdekünkben történne. Én megértem, hogy az ön kedves főnöke sem tud igazából tisztán látni, his zen ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj (Derültség a Fidesz soraiban.) , és megértem, hogy halvány fogalma sincsen az emberek mindennapi gondjairól, nincsen fogalma arról, érzéketlen, milyen is egy átlagember élete és világa. Azt veszem ki a válaszábó l, hogy szerintem az embereknek készülni kell, január után lesz gázáremelés, lesz gyógyszeráremelés, de arra is készülni kell, hátha mégsem önök lesznek abban a helyzetben, hogy ezen gondolkodjanak és erről döntsenek. Nem tudom válaszát elfogadni, mert önf ényező volt és semmitmondó. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : A képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, ezért kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határ ozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 139 igen szavazattal, 126 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.