Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - Tasó László (Fidesz) - gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Hogyan fordulhat elő, hogy nagy a jólét, dübörög a gazdaság, mégis az önkormányzatokon és a magyar embereken csattan az ostor?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz):
4782 IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönö m szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szomorú választ hallottunk, hiszen valójában a kormány nem gondolta át, hogy miről is van szó, nem vizsgálta meg azokat a lehetőségeket, amelyek alapján a nádaratás jogát egy kézben lehetne tartani . Miről beszélek? Arról, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium pontosan tudja, ha ezzel a joggal például a nemzeti parkot bíznák meg, akkor egy megfelelő koordináció lenne lehetséges. Ez azonban nem történik meg. A világörökséget érintve pedig államtitkár ú r felolvasta a válaszomat: a tó iránt vagyunk elkötelezettek. De ha az állam kivonul ebből a tevékenységből, akkor nem tudunk mit csinálni, mi magunk a tó szépségét megőrizzük, de ennél tovább nem juthatunk. Annyit kellett volna válaszolnia, tisztelt állam titkár úr, hogy megnézik a jogi helyzetet, tisztázzák, hogy a nádaratási jog ténylegesen az állam kezében maradjon, és így aztán - egyetértek önnel - az már mindegy lehetne, hogy ki aratja le a nádat. Így azonban - illa berek, nádak, erek! - nem tudni, mi fog történni a Fertő tó partján. A válaszát nem fogadom el. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, kérdezem ezért az Országgyűlést, elfogadj ae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 123 igen szavazattal, 113 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. (15.50) Tasó László (Fidesz) - gazdasági és kö zlekedési miniszterhez - “Hogyan fordulhat elő, hogy nagy a jólét, dübörög a gazdaság, mégis az önkormányzatokon és a magyar embereken csattan az ostor?” címmel ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Tasó László, a Fidesz képviselő je, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: “Hogyan fordulhat elő, hogy nagy a jólét, dübörög a gazdaság, mégis az önkormányzatokon és a magyar embereken csattan az ostor?” címmel. Tasó László képviselő utat illeti a szó. TASÓ L ÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt három és fél évben a MedgyessyGyurcsánykormány ígéreteitől volt hangos a magyar közélet. Több mint 619 ígéret hangzott el, és ezek közül kiemelkedik a már legen dássá váló és a kormányfő kedvencévé váló “nem lesz gázáremelés” című ígéret. Persze, 2002 óta már többször megemelték a gáz árát, a lakossági esetében 67 százalékkal, a közületi esetében pedig 117 százalékkal. De ezt a szinte már bájos átverést az országb an mindenki ismeri. A jóságos kormányzók azonban ezt is megfejelték, és a főnök asszisztálásával azt mondták, hogy a legutóbbi drasztikus 19 százalékos gázáremelés nem érinti a falvakat és a városokat. Attól volt hangos a sajtó, hogy maga Gyurcsány Ferenc ígérte minden önkormányzatnak. De a közelmúltban úgyis csak kiderült, mint ahogy minden más esetben megtörtént már, hogy a miniszterelnök úr a receptje szerint a településeken élő emberekkel és azokkal az önkormányzatokkal hajtja be a teljes számlát, amely ek illetékesek. Tehát úgy néz ki, hogy a cselekvés helyett újra maradnak a dumakormány szürkébb hétköznapjain megismert visszamutogatások, és jönnek az újabb