Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
4680 Én kifejezetten kértem az ülésszak kezdete előtt - minden bizottság a munkarendjét m egcsinálja, így az egészségügyi bizottság is, csak azért jutott eszembe, mert itt van Schvarcz Tibor elnök úr , hogy talán tekintsük át még a ciklus lezárását megelőzően, hogy az egészségügyi intézmények létszámhelyzete hogyan áll, mert mindenhonnan jönne k az információk. Miután ugyanúgy, ahogy az oktatásügyben, a duális finanszírozás miatt az államnak elméletileg a működést állnia kellene az egészségügyben is, a meglévő fejlesztési forrásaikat kénytelenek a működésre, béremelésre fordítani az egészségügyi intézmények is, mert a múlt évben sem adta oda az állam az ehhez szükséges forrásokat. A Kórházszövetség mondta azt, hogy jóval jelentősebb mértékben kellett volna megemelni az alapdíjat ahhoz, hogy az állam által meghatározott bérek kifizetésre kerülhess enek, s ez a jövő évben hatványozottan fog érvényesülni. Miközben mi itt már rég vitatkoztunk a költségvetésen, akkor még mindig nem lehetett ismerni a minimálbért, még mindig nem lehetett ismerni a Kjt. tábláját. Most már azt ismerjük, csak a fejüket fogj ák az intézményvezetők, hogy vajon ezeket a kötelező emeléseket miből fogják kifizetni, miből fogják az áthúzódó hatásokat kifizetni, erre nincs forrás. Az is igaz, azt is tudják önök, hogy hónapról hónapra adósodnak el és válnak lényegében kiszolgáltatott á a beszállítók felé az intézmények, és akkor elgondolkodik rajta az ember, hogy vajon a magánosítás az egészségügyben miért nem lett törvényileg szabályozva, miért nem lett visszahozva az a bizonyos kórháztörvény, amit eljárási okok miatt az Alkotmánybíró ság megsemmisített: hogy szabad legyen a préda. Mert így, kérem, odalökjük az egészségügyi intézményeket a beszállítóknak, ami pont a működés zavaraihoz vezethet. Közben azért a kormány hoz olyan rendeleteket, amik ezt fölerősítik. A különböző képernyődia gnosztikus eszközök kapcsán a tízéves határidő szakmailag elfogadható, csak akkor adjunk hozzá pénzt, hogy le tudják cserélni az intézetek, és ne kényszerüljenek bele olyan privatizációs dolgokba, amelyeknek a végén mindig valamilyen botrány van, és ami ne m tiszta. Nagyon nehéz helyzetben van. Én nem hiszem, hogy önök ezt nem tudják. Nem hiszem, hogy a tárca nincs azzal tisztában, hogy recsegropog az egész ellátórendszer, és hogy ezért valamit kellene tenni, valami pluszt kellene tenni. Föl fog állni most az államtitkár asszony, és azt mondja, kérem, nem tettek le javaslatot az asztalra. Bármilyen részéhez nyúlunk a költségvetésnek, recsegropog az egész. S ne haragudjon, önök vállaltak kormányzati szerepet, önök vállaltak felelősséget, és ha szűkös a kassz a, akkor prioritást kell fölállítani, hogy mi az, ami fontos, és mondjuk, egy normálisan gondolkozó kormányzat azt mondja, ha megszorítást kell eszközölnöm, akkor nem a humán szférában teszem a megszorítást, mert az elvesztett emberek, az oktatásügyben elv esztett évek nagyon nehezen pótolhatók, bizonyos esetekben pótolhatatlanok. És egy biztos: az egészségügy nem szerepel a prioritások között. A 21 lépést említik mindig, közöttük is a sürgősségi ellátást, és minden mindennel összefügg, államtitkár asszony: akkor, amikor a mentőszolgálat működése recseg, a sürgősségi ellátás sem fog működni! Amikor ki van adva kimondatlanul, hogy sima szállítást hat óra után a mentők nem végeznek, akkor egy sürgősségi osztály hogyan tudja hazaküldeni a beteget hat óra után va gy később? Föl kell venni a kórházba! Az utcára nem rakhatja ki. Ilyenekre önök nem gondolnak, mert mindig csak egy adott szegmenset vizsgálnak, annak az ügyét intézik, az összefüggésekkel már nem hajlandóak foglalkozni. (16.50) Úgyhogy én nagyon kérem, le galább ne hergeljék az egészségügyben lévőket, mert ezek a problémák mind az egészségügyben dolgozókon fog lecsapódni. Hisz az a beteg, akinek mondjuk, három hónapra adnak egy megjelenési lehetőséget bizonyos szakrendelésekre, vagy beül egy szakrendelésre, és teljesen bizonytalan, hogy mikor kerül sorra, mert olyan hosszú az előtte lévők sora, nem a kormányt fogja szidni, hanem az ellátót fogja szidni. Sőt, nem fogja érdekelni adott pillanatban, hogy a volumenkorlátos finanszírozás miatt nem nagyon növelhet ők az adott egységnyi ellátások. Amikor büszkén hirdetjük, hogy hál’ istennek, és tényleg hál’ istennek a várható életkor
