Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - ENDRE SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
4669 érintően a szennyvízprogramra, és nem utolsósorban a közlekedési infrastruktúra vonatkozásában végre elindulhatott a 21es út négynyomúsítási programja. Azonban az elmúlt három évben, és ez indokolta alapvetően a módosító javaslat benyújtását, ez a dinamikus folyamat teljes mértékben megtört. Sajnos a munkanélküliség tekintetében sokkal rosszabb a helyzet most, 2005. november végén, december elején, mint a 2002es kormányváltás időszakában. Hatalmas a szegénység Salgótarjánban. Képzeljék el, tisztelt képviselőtársaim, Salgótarjánban 43 ezer ember él, és 14 ezer olyan ember lakik ott, aki valamilyen formában segélyt kap az önkormányzattól. Sajnos, megint csak a munkanélküliséghez vezethető vissza a fiatalok tömeges elvándorlása. 16 és 20 év közötti fia talokat kérdeztek meg Salgótarjánban. A megkérdezettek 69 százaléka mondta azt, hogy el akar költözni Salgótarjánból. Azoknak a fiataloknak, akik pedig elmennek Salgótarjánból, és más városban, akár Budapesten, akár a fejlettebb nyugati országrészben folyt atnak felsőoktatási tanulmányokat, a 70 százaléka pedig már nem tér vissza Salgótarjánba. És ha nem térnek vissza, akkor nem ott alapítanak családot, ha nem Salgótarjánban alapítanak családot, akkor nem ott születnek a gyermekeik, és ha nem ott születnek a gyermekeik, akkor nem ott fognak járni óvodába, iskolába, és utána csodálkozunk, hogy Salgótarjánban óvodákat, iskolákat kell bezárni. Tehát összefoglalásképpen kijelenthető, hogy sajnálatos módon Salgótarján megyei jogú város önmaga nem képes ezt a probl émát megoldani. Szükség van a kormány kiemelt támogatására, figyelmére, és ez a módosító javaslat azt a célt szolgálja, azt kívánja elérni, hogy végre a kormányzatnak a munkahelyteremtés szempontjából is irányuljon rá a figyelme Salgótarjánra, és jelentős központi támogatással segítsék elő, hogy végre Salgótarján is be tudjon kapcsolódni az ország gazdasági vérkeringésébe. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre Endre Sándor képviselő úré a szó. ENDRE SÁNDOR (Fidesz) : Kö szönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jellemző a kormányra ez a méltatlan helyzet, ami most is itt van a patkóban, vagyis az Országgyűlés a következő évi költségvetést tárgyalja, a területfejlesztésről beszél, és eközben a kormánynak egy etlen olyan tagja sincs bent, aki a területfejlesztésre kíváncsi lenne, aki a vidékfejlesztéssel foglalkozna. Csak jelzem, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium foglalkozik ezzel, a Gazdasági Minisztérium foglalkozik ezzel, a Belügyminisztériu m foglalkozik ezzel, a Miniszterelnöki Hivatal foglalkozik ezzel; van két tárca nélküli miniszter, Kolber István, Baráth Etele - és senki nem hajlandó meghallgatni azt, hogy mi folyik itt a vidékfejlesztés okán. (16.00) Azt gondolom, ez ékes példája annak, hogy a kormány mennyire érzéketlen a vidéken élő emberek problémáira. Köszönöm. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Hát ez nagy baj! - Göndör István: Egész éjszaka itt voltam. - Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Pa p János képviselő úrnak, a következő felszólalónak. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit szomorú vagyok, államtitkár úr, mert délelőtt itt ültem, figyeltem, és nagyon tetszett, hogy ön aktí v volt, részt vett a vitában, és kérte a konkrétumokat. Nos, az elmúlt néhány témában, fejezetben, amiben felszólaltam, csupa konkrétumot próbáltam mondani, csupa konkrét módosító indítványom volt, és ön se igent, se nemet nem mondott, és se az igen, se a nem mellett nem érvelt. Ezt én egy picit sérelmezem, mert