Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - KARSAI PÉTER (MDF):
4665 Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach P éter) : Karsai Péternek adom meg a szót. KARSAI PÉTER (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Endre Sándor felszólalását szeretném megerősíteni, no nem abból a szemszögből, amit ön itt aztán kifogásolt, hogy bizonyos pártszempontok érvény esülhetnek a BácsKiskun megyei úthálózatot illetően, én csak arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy azért az mégiscsak hallatlan, hogy ma az ország egyik legelhanyagoltabb úthálózata BácsKiskun megyében van, és ez független attól, még egyszer mondom, hogy most milyen pártszínt gondolunk emögé vagy ez ellenében. (15.40) Egyszer már kérdeztem önt itt a parlamentben, és akkor is kifejtettem, hogy persze, nagy öröm számunkra, hogy az M5öst továbbépítik Szegedig. De ez nem vigasztalja meg azt a térséget, a melyben én lakom, ahol éppenséggel majdnem 19 százalékos a munkanélküliség, eredendően talán annak köszönhetően, hogy ha egy vállalkozó odatéved, akkor, miután végzett a karosszérialakatosnál és a futóműbeállítónál, úgy tűz el onnét tőlünk, hogy szinte a lába sem éri a földet. Mert hiszen olyan járhatatlan utak, zsáktelepülések, lerobbant úthálózat van a mi vidékünkön, a határ szélén, egészen a jugoszláv, szerb határ szélén, az már szinte egekbe kiáltóan igazságtalan. Azt szeretnénk, gondolom, képviselőtár sam is azt szerette volna elérni módosító indítvánnyal, hogy ezen a helyzeten javítsunk, mert egyébként, ha ez a helyzet konzerválódik, akkor végleg leszakad az a térség, végleg elköszönhetünk az, úgymond, fejlettebb régióktól. Köszönöm szépen. (Taps az el lenzéki oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Több jelentkezőt nem látok a Gazdasági Minisztérium fejezetéhez. Megkérdezem, a Honvédelmi Minisztérium fejezetéhez vane felszólalás. Karsai Péter ismét jelentkezett. Öné a szó. KARSAI PÉTER (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kártyanyelven fogalmazva, ultisok szokták mondani, hogy új szín, új csalódás. Itt most az 500. számon jelzett módosító indítványom kapcsán szeretnék hozzászólni a XIII. fejezetben taglalt Honvédelmi Minisztérium alcímhez. Már önmagában sorsszerű , hogy pont a 13. sorszámot kapta ez a cím. Szerencsétlen, és bizony szerencsétlen ez a tárca, és nem az elnevezése, nem a sorszám miatt alapvetően, hanem az ebben a költségvetésben tetten érhető hihetetlen mértékű pénzelvonás miatt. Az elmúlt napokban is az után érdeklődtem, hogy a honvédségünknél, amelyet lassan, ha így halad az átalakítás, akkor nemsokára már csak hagyományőrző egyesületként lehet majd titulálni, miközben olyan extra kiadásokra is futja, mint például az elhíresült 10 milliós fagyigép, va gy a szuper és extra kutyaólakat nem is akarom itt emlegetni; tehát miközben ilyen pazarló, pocsékoló kiadásokat látunk, amikor az ember fellapozza a költségvetés hivatkozott fejezetét, és a lakásépítésre betervezett összeget megtekinti, kiderül, hogy 122, 8 millió forintot szánunk mindösszesen a honvédség újlakásépítésére. Azt gondolom, bárki kiszámolhatja, hogy jó esetben ebből 67, esetleg 8 lakás felépülhet. Még egyszer mondom, ha abból indulunk ki, hogy lassan már nem lesz kinek lakást adni, akkor pers ze elég ez a 8 lakás, de azért szeretném azt hinni, hogy talán abban együtt gondolkodunk, hogy ennél lényegesen nagyobb kínálat kellene hogy legyen. Hiszen az az önkéntes haderő, amire ezekben az esztendőkben a Magyar Honvédség áttér, mégiscsak megérdemeln é, éppen azért, hogy nagyobb