Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz):
4662 dübörgésre, mert a pannon puma elkerülte az M3Tiszaújváros összekötő szakasznak a megépítését. Ez évben negyedszer adom be azt a módosító javaslatot, amely kapcsán megvalósulhatna a Tiszaújvárost és az M3ast összekötő út, amely elkerülné Tiszapalkonya és Oszlár településeket. Negyedszer adom be ezt a módosító javaslatot, és minden alkalommal az elmúlt három költségvetési tárg yalásnál az volt a válasz, hogy benne van a költségvetésben, csak én nem látom, hogy hol van. De még egyszer sem indult el a benne lévő költségvetés ellenére ez az építkezés, és lássunk csudát, az elmúlt három évben mégis az útfelújítási, útépítési fejezet ek elköltődtek, miközben az előző ciklusban, már 2000ben, mikor még nem is volt kiviteli terv, állandóan azt kérdezgették tőlünk, hogy miért nem építjük meg ezt az összekötő utat. Azért nem, mert nem volt építési terv. Most már van kiviteli terv. Valószín űleg azt fogja válaszolni, hogy a szerződés is megköttetett, tehát van szerződés is. De ha van szerződés, és valóban az utolsó évben valamit akarnak csinálni, akkor miért nem fogadják el azt a módosító javaslatot 220 millió forinttal, amely ezen elkerülő ú t első szakaszának a megépítését tenné lehetővé? ELNÖK (Harrach Péter) : Dióssy Gábor államtitkár úrnak adom meg a szót. DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Steinerné Képviselő Asszony! Kérem sz épen, hogy ne valószínűsítse, hogy mit fogok válaszolni, mert nem ezt válaszolom. Én azt válaszolom erre, hogy őszintén szólva tényleg nem tudom, hogy most konkrétan melyik útszakaszról van szó, a 130 ezer kilométeres állami úthálózat rengeteg szakasza küs zködik hasonló problémával, mint amit ön említett. Én azt válaszolom konkrétabban az ön felvetésére, hogy az a bizonyos Széchenyi pluszos fejlesztési elképzelés, amelyet az előbb említettem, az önök kormánya az utolsó pillanataiban írt alá 150 milliárd for int értékben, rengeteg elkerülő utat, útfelújítást, négynyomúsítást, hasonlókat tartalmazott. Nem tudom, azt gondolom, hogy nincs bent ez a 806os út ebben a programban. Ha a Fideszkormány számára ez fontos lett volna, gondolom, hogy beletette volna. Mi S zéchenyi plusz nagyon nagy részét megvalósítottuk, és megvalósítandónak is tartjuk a fennmaradó részt is, hiszen ezek az útfejlesztési elképzelések valóban kormányon átívelő elképzelések. Itt szakmai dolgokról van szó. A kérdés az, hogy ki valóban mennyit valósít meg ezekből az elképzelésekből. (15.30) Őszintén szólva, tényleg nem tudom, hogy az ön által említett útszakasz most milyen állapotban van; meg kell néznünk. De én azt mondom megint csak, hogy ezekről az utakról, útszakaszokró l itt most mindenki beszélhet, a saját érdekeinek megfelelően lobbizhat. Azt gondolom, hogy itt most én erre nem tudok konkrét választ adni, nem is ez a feladatom. A feladatom az, hogy a beadott konkrét módosító indítványokkal kapcsolatban kifejtsem az áll áspontunkat, ezt megtettem Pap képviselő úr konkrét beadványaival kapcsolatban, illetve, ha általános felvetéseik vannak - miért ne lennének? - az úthálózatfejlesztés vonatkozásában, akkor erre, ahogy eddig is, természetesen szintén válaszolok. Köszönöm s zépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Simon Miklósé a szó. DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt nem értem, hogy ha 2010ig 3,6 százalékot kell megújuló energiaforrásból az országnak teljesíteni az Unió felé, akkor miért van az, hogy a kormány párt mindig leszavazza a biogázüzem létesítésére vonatkozó módosító indítványainkat. Úgy gondolom, hogy kölcsönös érdek, hogy teljesítsük ezt a kívánalmat.