Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KARAKAS JÁNOS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter):
4650 Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem szót két percben a mezőgazdasá g területén folyó vitában, mert felmerült egy energiagazdálkodással kapcsolatos kérdés, és Babák képviselő úr felvetette az egyik, Szarvason működő intézettel kapcsolatban, hogy energiafűtermelésre rendezkednek, illetve rendezkedtek be, és ehhez kérnének állami támogatást. Én Pásztohy államtitkár úrhoz kapcsolódnék, az ő utolsó mondatához, amelyben azt mondta, hogy meg kell próbálni nemcsak helyi szinten, a helyi intézményeknek, de nekünk, a központi költségvetésben döntést hozóknak és a saját intézményein k vonatkozásában is piacosabban gondolkodni, úgy gondolkodni, hogy hogyan lehet bevonni forrásokat, nemcsak egy helyről, az állami költségvetésből, hanem máshonnan is. (14.40) Ha valaki energiafü vet termel, akkor, azt gondolom, össze tud állni olyan energiatermelőkkel, amelyek az alternatív energiaforrások egyikeként például az energiafüvet használják fel energiatermelésre, amelyet az állam egyébként nagyon komoly mértékben támogat, 23 forintot fi zetünk kilowattóránként az ilyen energiatermelésre. Én arra ösztönözném azokat, akik ezen a területen dolgoznak, hogy ne abban gondolkozzanak, és a képviselőik ne abban gondolkozzanak, hogy még plusz állami költségvetésből a 401 milliárd forinton felül men nyit tudnánk kapni közvetlen támogatásként, hanem gondolkozzanak abban, hogy hogyan lehet valóban ebben az alternatív energiatermelésben előrehaladni, összefogni más cégekkel, és hogyha van ilyen lehetőség, van ilyen beruházás, akkor azt gondolom, hogy meg lehet kapni ezt a 23 forintot kilowattóránként, tehát ösztönöznék mindenkit arra, hogy valahogy ilyen irányban gondolkozzon, ahogy egyébként - bár ez most nem ehhez a fejezethez tartozik - mi is a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium területén saját inté zményeinket ilyen jelleggel kezdtük átalakítani. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Karakas János következik. KARAKAS JÁNOS (MSZP) : Több képviselőtársam emlegetett különböző agrárkutató intézeteket; én még a szőlészetiborászati kutatóintézeteket is e mlíthetném, tisztelt képviselőtársaim. Egy tény, hogy én a privatizálást nem valami büntetendő cselekménynek tekinteném, hanem azt mondom, hogy meg kell nézni, és mondjuk, ha a gyümölcskutatók példáját nézzük, meg kell vizsgálni, mi az, ami egyértelműen ál lami feladat - ilyen például a génmegőrzés, az eddigi fajtáknak, fajtakísérleteknek egy bizonyos fenntartása , ugyanakkor azt is meg kell nézni, hogy mivel bővíthető e kutatóintézetek bevételi tevékenysége, milyen szolgáltatásokra képesek. Elhangzott több oldalról is, amikor a növényegészségügyi állomások átszervezése van, hogy ki fogja a talajvizsgálatokat elvégezni. Jelentem, e kutatóintézetek jelentős része akkreditált laboratóriummal rendelkezik, ugyanakkor lehet másféle szolgáltatásuk is, legyen ez p éldául egy fokozott mértékű szaktanácsadás. Egyben kell megegyeznünk - és gondolom, ebben egyetértenek mindkét oldalon , hogy ezt az átalakulást nem lehet azonnal a kutatóintézetek nyakába varrni, hanem egy bizonyos átmenettel kell ezt végigvinni, segíten i kell őket, meg kell határozni egyes területeken, még akár az oktatásban is, milyen szerepük és feladatuk legyen. Erre biztatnám azért képviselőtársaimat is, hogy ezekben gondolkodjunk, és ilyen irányban én az FVM részéről… - a munkacsoportunknak, legaláb bis miniszter úr részéről, ezt az ígéretét bírjuk, mint ahogy bírjuk miniszter úr ígéretét, hogy az erdészet Borkó úr által felvetett jogos problémájára is megoldást fognak találni átcsoportosítás formájában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokb an.) ELNÖK (Harrach Péter) : Borkó Károlynak adom meg a szót.