Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
4577 Felduzzadt az államapparátus, igen komoly túlköltekezés va n ebből kifolyólag a rendszerben, tehát lenne hol csökkenteni. A gazdaság állapotáról: ön több cég vezetője volt, mielőtt a politikusi pályára adta a fejét, így bizonyára mond az a szó önnek valamit, hogy körbetartozás. Ugye, emlékszik rá még, államtitkár úr? Úgy gondoltuk, hogy a '90es évek elején ezt a problémát egyszer már magunk mögött hagytuk, és ezzel a magyar gazdaságnak még egyszer nem kell foglalkoznia. Nos, ha megnézi az egyik, önökhöz közel álló napilap tegnapi címlapját, az a fő címe annak az í rásnak, hogy “Körbetartozik a magyar”. Igen, újra megjelent ez a jelenség, főleg az építőiparban, de más szektorokban is igen komoly körbetartozás van, amely veszélyezteti a magyar gazdaság működését. Ez részben annak köszönhető, hogy önök az államháztartá si hiány csökkentése érdekében visszatartották a vállalkozóktól a törvényesen járó áfát. Ezzel kellene igazából önnek foglalkoznia, államtitkár úr, mert ezek az igazi problémák a magyar gazdaságban. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (M andur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Keller László, az MSZP képviselője. Parancsoljon! KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 3. számú melléklethez szeretnék szólni, elnök úr kérésének megfelel ően. Az az érzésem, hogy Varga Mihály képviselő úr még a korábbi hozzászólásában, elfelejtette szemügyre venni, hogy mit is fogadtunk el a 3. számú mellékletben, amikor a szociális bentlakásos intézmények finanszírozásáról szólt. Elfelejtette figyelemmel k ísérni a múlt heti szavazást, amely alapvetően megváltoztatta a bentlakásos szociális intézmények normatív támogatását, de azt is elfelejtette figyelemmel kísérni, képviselő úr, hogy 2005höz képest strukturálisan is megváltozott a finanszírozás. Tehát van nak olyan költségesebb ápolási tevékenységek, amelyek már a benyújtott javaslatban is lényegesen magasabb finanszírozási összeghez jutottak. A demens betegek, a fogyatékos személyek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek bentlakásos intézményeinek ellátásáv al kapcsolatban a normatív támogatás 2005höz képest jelentősen megemelkedett. Ez a szakma támogatását bírta. (Varga Mihály: Ezért tüntettek országosan?) Nem ezért tüntettek, képviselő úr. Nagyon sajnálatos, hogy tüntettek, mert közben a párbeszéd folyt az országgyűlési képviselők és a szakemberek között. Persze, voltak olyanok, akik jobbnak látták a párbeszéd helyett az utcára vezényelni azokat az embereket, akik egyébként nem is tudták azt, hogy milyen finanszírozási változásra kerül sor a 2006os költség vetésben. És még ehhez képest is megemeltük mind a három kategóriában a normatív támogatást, mind a demens betegeknél, mind az átlagos ápolást nyújtó intézményeknél, mind pedig az emelt szintűnél jelentős normatív támogatásemelésre került sor. Nem azért, m ert kivonultatták az embereket, hanem azért, mert szükségét láttuk a normatív támogatás emelésének. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Jauernik István, az MSZP kép viselője. Parancsoljon! JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Nagyon röviden az önkormányzatok tartalékairól. Szoktunk hivatkozni az Állami Számvevőszék megállapításaira. Azt gondolom, ez egy jó hivatkozási alap. Nemrégen volt, amikor az Állam i Számvevőszék főigazgatója nyilatkozta, hogy igenis az önkormányzati rendszerben jelentős tartalékok vannak. Úgy gondolom, ha Varga képviselő úr ezt az