Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz):
4574 Tehát azt gondolom, hogy ez összességében rendben van. Egyegy normatíván lehet vitatkozni. Vonatkozik ez tehát a művészeti oktatásra, és ha változatlan az összege, akkor az nem jelent problémá t. Idézte a költségvetési hiány kapcsán az elemzőket. Én idézek egy elemzőt, a Morgan Stanleyt, aki a számok mellett a pénzügyi központját is idehelyezte Magyarországra, és mindazok, akik ezeknek a pénzügyi tanácsadóknak a jelentéseit olvassák, úgy látszi k, a pénzükkel mégiscsak másképp szavaznak, mert Magyarországra 2005 első félévében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 2,4 milliárd euró áramlott be, év végére majd’ 4 milliárd várható, jövőre pedig inkább 5 milliárd felé fog unk tartani. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tállai András kétperces felszólalásra következik. Parancsoljon! TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm szépen. Talán nem véletlen, tisztelt Or szággyűlés, hogy a kormánypárti padsorokban nem látunk egyetlen polgármestert sem (Göndör István: Mert dolgoznak!) , nem látunk egyetlen megyei közgyűlési tagot sem, vagy legalábbis, ha itt ülnek, akkor nem halljuk őket érvelni. (Kovács Tibor: Ne mondd el, mert nem úgy van, ahogy mondod! - Varga Mihály: Bujkálnak!) Ha Kovács Tibor szót kér, gondolom, Mandur László alelnök úr szót fog neki adni - úgy látom, hogy bólogat, tehát igen. ELNÖK (Mandur László) : Persze. TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz) : Javaslom, álljon fel a kkor, és mondja el, hogy Tiszaújvárosnak milyen a költségvetése, és mennyire jó. Sajnos a többi 3199 település ezt nem tudja elmondani magáról. Csak egy példát mondok: bérpolitika, MedgyessyGyurcsánykormány. 50 százalék béremelés 2002. szeptember 1jén. Lefinanszírozva 2002. december 31ig. (Kovács Tibor: Melyik pontra vonatkozik a hozzászólás?) 2003tól egy forintot nem kapunk az 50 százalék bérfejlesztés finanszírozására. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Képviselő úr! TÁLLAI ANDR ÁS (Fidesz) : A Gyurcsánykormány bérpolitikája: 2004. december 10e után fogadják el 2005re vonatkozóan a 12 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztést. Semmi gond nincs a bérfejlesztéssel, csak milyen kormány az, aki, amikor már elfogadták a költségvetés bevételi, kiadási főszámait, hiányát, azután mondja meg azt, hogy mennyi lesz a bérfejlesztés. Mindenki sokkal kevesebbre számított. Nem érdekli a Gyurcsánykormányt, hogy mi történik, dögöljenek meg az önkormányzatok, én kiállok az emberek elé, és azt mon dom, hogy megemeltem a béreteket. (Göndör István: Érdekegyeztetés, képviselő úr!) És mi van most, 2005ben a 2006os bérfejlesztésre vonatkozóan, az illetményalapok változtatására vonatkozó an? Az van, uraim, hogy december 6án a parlamentben úgy kell vitáznunk, hogy fogalmunk sincs, hogy mit fog majd beterjeszteni a kormány a köztisztviselői és a közalkalmazotti bérfejlesztésekre vonatkozóan. Az lenne a jó, ha beterjesztene, mondjuk, 50 száz alékot, utána beterjesztené a költségvetést is, hogy módosítsuk. Valószínűleg a költségvetés módosítására nem kerül sor, de a népszerű intézkedésre bizonyára sor kerül.