Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám)
4550 Köszönöm szépen. (Domokos László tapsol.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, a kormány nevében kíváne valaki válaszolni. Államtitkár Úr! DR. VASS LAJOS , a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára : Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzet sorskérdése, célja valamennyiünk megmaradása, gyarapodása és fejlődése. A modern nemzetstratégia értelmében az az ország és nemzet jut sokra, amely érti, hogy erkölcs, kultúra, tudás, nyelv, történelem, múlt és jövő, nyitott ság és tradíció együtt mind megfelelő arányban biztosítják hosszú távon a nemzet fellendülését. A modern polgári nemzet és a történelmi magyar nemzet összeillesztésének feladata jutott nekünk. A kulturális nemzet alkotmányba foglalásával és a nemzet egésze sorsáért való kötelezettségünk alkotmányos rögzítésével ennek nagymértékben megfelelünk. Persze, ez egy soha véget nem érő folyamat. Zsákutca volt a december 5ei kérdésfeltevés, és zsákutca, hogy erre a politikusok választ próbáltak nyerni. Ma nem közele bb vagyunk egymáshoz 2004. december 5e után, hanem próbáljuk az egy éve okozott sebeket begyógyítani. Az akkori keretek között maradva nem is lehetne e démoni helyzetből kilépni. A népszavazás a nemzeti sorskérdést egymondatos problémára egyszerűsítette, így rossz kérdésre kellett válaszolnia a nemzetnek, és a válasz elutasítás volt. Meggyőződésünk, hogy december 5e nélkül most egységesebb lenne a nemzet. (2.40) A népszavazás nyomán előállt helyzetre a kormányzat helyes választ adott: kidolgozta a nemzeti felelősség programját. Tizenöt évig Magyarországon senkinek sem jutott eszébe, hogy a honosítás és a letelepítés szabályait méltóságteljessé tegye. Ennek végrehajtása a nemzeti vízum 2006 elejei bevezetésével és a Szülőföld Alap létrehozásával jól halad. A magyarság döntő többsége a Kárpátmedencében olyan országban él, amely már tagja az Európai Uniónak, vannak, akik a közeljövőben tagok lehetnek, és vannak olyanok, akik pedig láthatóan hosszabb távon sem lesznek az EU tagjai. Ennek átfogása, igenis, egy felelős politika eredményeként megmutatkozó nemzeti stratégiában lehet, melyben nemzetpolitika, szomszédságpolitika és integrációs politika koherens rendszert alkot. A kettős népszavazás kudarca és az azóta eltelt idő jól bizonyítja, hogy nem lózungokra ép ítő látszatpolitikára van szükség e téren, hanem a valós problémák megoldására, tisztán szimbólumok helyett több pragmatizmusra. A határon túli magyarság túlnyomó többségének is az a célja, hogy a szülőföldjén jobban éljen, és ehhez, lehetőségeinkhez mérte n, minden támogatást megadunk. Köszönöm a figyelmet. Az ülésnap bezárása ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot berekesztem, reggel 8 órakor folytatjuk munkánkat. (Az ülésnap 2 óra 42 perckor ért véget. ) 2005. december 6 (277. szám)