Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 24 (271. szám) - A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
3765 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bármennyire is elhangzott ellenzéki oldalról, hogy azért ez egy nagyonnagyon lényegi módosítás, mégis fenntartjuk azt a véleményünket, hogy elsősorban technikai j ellegű módosítás az előttünk álló törvényjavaslat, ami nem is csoda, hogy szükségszerű, hiszen önmagában a hivatal is egyre több gyakorlatot szerez, egyre nagyobb ismeretanyagot szerez, hogy hogyan lehetne jobban kiszolgálni az ügyfeleket, s hozzá kell ten ni, hogy az uniós rendszer is változik. Az is tény, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény életbe lépett, és valahol összhangba kell hozni a kettőt. Azt nem lehet elhallgatni, hogy lesz egy pici lyuk az é letrajzon, ugyanakkor mi nem tartunk attól, amitől Kékkői úr és az ellenzék tart. Reméljük, nekünk lesz igazunk. Tisztelt Ház! Az az indok igazából, ami most is előjött, hogy miért 30 és miért 15 nap a postai úton, illetve az elektronikus úton beérkezett k érelem esetén, pont a posta mint szolgáltató szerepe szerintem a legfőbb indok, hogy ekkora lehetőséget kell adni, hiszen az elbírálás során, ami írásban bejön postai úton, azt még fel kell tenni gépre, fel kell dolgozni; ami elektronikus úton jött, azt ne m kell. Tehát tulajdonképpen, amikor a törvény előterjesztője megpróbál a kettő között így különbséget tenni, ez lehet az indoka; ez viszont nem adhat magyarázatot arra, hogy ennél rövidebb úton nem lehet lefolytatni az eljárást. Nagyon bízom benne, hogy m egszűnik végre az MVHnak az a fajta vesszőfutása, hogy néhány nappal jár mindig az események előtt a szoftverkészítésben, a számítógépes rendszer kiépítésében, s egyszer már a végleges forma, a végleges működési lehetősége meg fog teremtődni. A mezőgazdas ági bizottsági vita mint szakbizottsági vita minket arról győzött meg, hogy az előterjesztésben szereplő módosítások különösebb változtatás nélkül elfogadhatóak lesznek a tisztelt Ház felé, és mi a magunk részéről ezért is javasoljuk azt, hogy ha kell, a m ódosító indítványt tegyék meg, de összességében fogadjuk el minél hamarabb ezt a törvényjavaslatot, a módosítási javaslatot, hogy utána minél hamarabb, január 1jével lehessen is alkalmazni. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Hozzászólásra következik Kis Zoltán képviselő úr, SZDSZ. DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Nos, az a módosítás, ami az eljárási szabályok tekintetében a megyei és vidékfejlesztési hivatalok eljárási rendjét szabályozza, nemcsak most késett meg, hanem az eredeti is. Annak idején Kékkői képviselő úr már ezt szóvá tette, amikor az eredeti javaslatot tárgyaltuk, hogy bizony jó lett volna, ha ezek a hivatalok nem az utolsó pillanatban jönnek létre. Most is van némi csúszás, ezt nem lehet tagadni, hiszen 1je óta a közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény hatályban van, nyilvánvaló, hogy ez a módosítás elkerülhetetlen. Itt van egy exlex eljárási határidőállapot, amely reményeink szerint két héten belül lezáródik, és nem okoz k ülönösebb gondot azok számára, akik ebben az eljárásban mint ügyfelek vesznek rész. Nyilván szerencsésebb lett volna, ha ez egy hónappal előbb már a Ház előtt van, azt hiszem, ezen akadémiai vitát nyitni nem szükséges. (14.20) Két eljárás folyik most már e zekben a hivatalokban. Az egyik eljárás az európai uniós szabályok szerinti eljárás, amibe különösebb beleszólásuk nincs, és van a saját hatáskörben adott támogatások tekintetében a közigazgatási szabályokról, a közigazgatási eljárásról szóló új törvény sz erinti szabályozás. Ehhez történik határidőigazítás, valamint az elektronikus úton történő ügyintézés. Ne felejtsük el, hogy ebben a törvényben a módosítás tekintetében megjelenik az ügyfelek részére számos olyan lehetőség, amely a korábbihoz képest nem v olt: megkapják a határidőgaranciákat, nevezetesen, ha a határidőt a hivatal elmulasztja, ok nélkül csúszik, akkor bizony a közigazgatási jogkörben okozott esetleges kárért felelnie kell. Ugyancsak ebben a rendelkezésben jelenik meg az is, hogy semmiféle o lyan adatot nem kérhetnek a továbbiakban az