Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 21 (268. szám) - Az oktatást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3461 ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szabó Zoltán képviselő urat illeti a szó két percre, MSZP. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, Pósán képviselő úr kimondta a kulcsszót: oda kell adni a támogatást, ahol van értelme, támogassuk a tehetséget. Tiszt elt Képviselő Úr! Ma a magyar iskolarendszer fő problémája nem az, hogy nem támogatja a tehetséget; a fő problémája az, hogy engedi leszakadni a rosszabb helyzetben lévőt. Természetesen mind a kettő fontos, a felzárkóztatás is és a tehetséggondozás is. Csa k míg a tehetséges diáknak külön foglalkozás nélkül is sokkal nagyobb esélye van arra, hogy a tehetségét kibontakoztassa, addig az eleve rossz társadalmi helyzetben lévő diák ezt a társadalmi hátrányát önerőből a legritkább esetben képes leküzdeni. Nem vál asztani kellene a kettő között, itt egyetértünk. De ha választani kellene, akkor sokkal inkább a felzárkóztató, mint a tehetséggondozó programokra kell az energiát összpontosítani. Még egyszer mondom, szükség van tehetséggondozásra, nem óhajtom azt mondani , hogy onnan vegyük el a pénzt a felzárkóztatásra. De hogy azt mondjuk, hogy a megoldás az, hogy gondoskodunk a tehetségekről, az 5 százalék tehetséget kineveljük, a 95 százalék nem annyira tehetségeset egyébként meg hagyjuk, ahogy esik, úgy puffan, ahogy társadalmi helyzete, származása, vagyoni helyzete, társadalmi státusa diktálja, úgy végezze vagy ne végezze el az iskolát, azt gondolom, hogy ez az, amit lehet, hogy önök jónak tartanak, mi nagyon rossznak tartunk. Önök azt mondják, hogy hulljon a férgese, a legjobb 5 százalékra összpontosítunk. Mi meg azt mondjuk, hogy nincs férges, ne hulljon senki. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Pósán László képviselő urat illeti a szó kétperces időkeretben, Fidesz. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Képviselő úr, senki nem mondta, hogy hulljon a férgese, ezt ön mondta. Szomorúan hallom, hogy egyáltalán ilyen szavak elhangozhatnak. A következő a probléma, képviselő úr, hogy igen, önerőből sokan nem tudják, éppen ezért kell a hónuk alá nyúlni, és éppen ezért voltak korábban ehhez kap csolódóan anyagi forrásokat is magukban foglaló ösztönző programok. (21.50) Akkor igazán nem értem. Ha komolyan gondolja azt, hogy mindenkinek esélyt kell adni, miért kell ezeket a forrásokat a következő évi költségvetésbő l kiszedni? Akkor erre adjanak választ, mert tudja, képviselő úr, a sorsolás, továbbra is azt mondom, nem fog megoldást jelenteni erre a problémára, amit ön most itt az előbb ilyen vehemensen felvázolt. Az nem fog megoldást jelenteni. Nem látom be, hogy a bejutás sorsolással történő kialakítása mennyiben fogja megoldani azoknak a gyerekeknek a problémáját, akik úgymond önerőből nem fognak tudni labdába rúgni. Az a nagy probléma, képviselő úr, hogy se így nem fog menni, se úgy. Egy megoldás van, ha oda lehet tenni minél nagyobb arányban támogatásokat is, forrásokat, hogy ezeknek a gyerekeknek legyen esélyük, nem pedig forrásmegvonással a cégtáblát átfesteni. Attól még nem változik meg a dolog. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Több felszó laló jelentkezését nem látom, így a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita utolsó szakaszát az ajánlás 2731., valamint a 3438. pontjaira, működtetési hozzájárulás, normatív támogatás. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni ötperces időkere tben. Elsőként megadom a szót Pánczél Károly képviselő úrnak, Fidesz, öt perces időkeretben.