Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 16 (267. szám) - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3247 Amikor nyugdíjat emelünk, évente először januárban, akkor megemeljük az öregség i nyugdíjminimumot is. De amikor nyugdíjat emelünk évente másodszor, ősszel, ilyenkor, novemberben - éppen ma viszik a postások a megemelés különbözetét , ez a differencia, a tervezett és a tényszámok differenciája lehet, hogy csak 12 százalék évente, de tíz év alatt rendesen összeadódik. Ez az az összeg, amivel a segélyezési rendszer alapját képező öregségi nyugdíjminimum elértéktelenedett. Következésképp ma már egyre távolabb van attól, amit létminimum gyanánt számolni tudunk. Ilyen körülmények között p edig különös jelentősége van, hogy a kormány most a koncepciójában újrafogalmazza a rendszeres szociális segélyt. Ennek az újrafogalmazásnak az egyik eleme a gyermekek figyelembevétele a fogyasztási egységen keresztül, amiről már bőven szóltunk; a másik pe dig a munka melletti jogosultság. A magyar segélyezési rendszernek az egyik legnagyobb tehertétele pont az volt, hogy ha munkába állt valaki, akkor a támogatásra való jogosultságát menten elvesztette, és bizony ez nagyon sok ember életében úgy nézett ki, h ogy: dolgozzak kemény munkát 20 ezer forintért? Vagy kapjak a körülményeimre való tekintettel segély formájában 20 ezret? Ez a vagylagosság? Ha ez a vagylagosság áll fent, akkor érthető, hogy az emberek java része, érintett része azt mondja, hogy ennyiért nem töri magát, hiszen ebből az összegből nem tudja a családja élethelyzetét egy kicsit sem javítani. Ezért van óriási jelentősége annak a szabályozásnak, hogy a rendszeres szociális segély összegét a munkába állással nem veszíti el menten a család, hanem még három hónapig kapja az 50 százalékot, és még további három hónapig ennek a segélynek a 25 százalékát. Tehát ha nem értik félre, úgy fogalmaznék, hogy van egy röptetési szakasz vissza, a valóságos munkaerőpiacra. Én ezt nagyon helyes gondolatnak tartom, és minden értelemben támogatom, de itt szeretném szóba hozni a törvényjavaslattal kapcsolatos egyik kritikai észrevételemet. Ez pedig az, hogy munka és munka között különbséget tesz a javaslat. Pedig szerintem az érintett, tartósan munkanélküli szempontjá ból mindegy, hogy ő közmunkát végez, közcélú munkát végez vagy közhasznú munkát végez, vagy ha még szerencsétlenebb, akkor csak alkalmi munkát végez. (10.30) Ezekben az esetekben a törvényjavaslat nem teszi lehetővé a párhuzamos folyósítá st, pedig ha képviselőtársaim belegondolnak, és komolyan vesszük azt a szemléletbeli közelítésünket, hogy minél lejjebb van valaki, annál több segítséget kell nyújtani neki ahhoz, hogy a sorsán javítani tudjon, akkor ebben a rétegben valóban nagyobb az ele settség, a kiszolgáltatottság, valóban indokoltabb lenne a nagyobb segítségnyújtás. Tudom, hogy az a magyarázata ennek a kivételnek, hogy hiszen a közcélú, közhasznú munka, közmunka is állami forrásokból finanszírozott, tehát ha ez megfejelődne legalább eg y részével a segélynek, akkor duplán kapnának támogatást ebben a körben. Én mégis azt mondom, hogy nagyon jó lenne, ha ezt a kérdést ki tudnánk nyitni, újra tudnánk tárgyalni, mert ha komolyan vesszük azt az ígéretünket, hogy a legszegényebbek élethelyzeté n és munkára ösztönzésén akarunk javítani, akkor ez a réteg a legsúlyosabb helyzetben lévő. Van jó néhány olyan kérdés a törvényjavaslatban - ami egyébként meglehetősen terjedelmes és nagy volumenű, összesen 63 paragrafusban vannak a javaslatok előterjeszt ve , van jó néhány olyan része, amivel maradéktalanul egyet tudok érteni. Azt gondolom, azt remélem, hogy közmegelégedésre tudjuk megváltoztatni a közgyógyellátás rendszerét. Azért mondom ezt, mert tudom, hogy a jelenlegi szabályozás mennyi kritikát hoz m agával. Tudom, hogy az a szabályozás, ami egy viszonylag szűk körét teszi ingyenközgyógy formájában elérhetővé a zömmel idős, beteg emberek számára, azzal nagyon elégedetlenek az érintettek. Következésképp itt az a filozófiai, szemléletbeli változás, amit keresztülvezet a javaslat, hogy nem abból indulunk ki, hogy itt van egy csomag gyógyszer, amit a nagyon rászorult helyzetben élők számára biztosítani tud a társadalombiztosítás, hanem abból indulunk ki, hogy kinekkinek egyéni gyógyszerszükségletéhez adunk egy keretet, szívesen használnám azt a kifejezést, hogy egy virtuális pénztárcát, és azon belül az egyén is, illetve a háziorvos elsősorban gazdálkodhat, azon belül
