Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
3148 egy 200 milliós javaslat. Összesen 30,2 milliárd forintról van szó. Az állami normatív támogatások és az egyéb hozzájárulások összege 41 milliárddal csökken. Jauernik képviselő úr arról beszélt, hogy ez a csomag minden állampolgárnak minden településen 3000 forintot hoz vissza. Én pedig azt mondom, hogy csak az állami normatív támogatások és hozzájárulások 41 00 forintot vesznek el. Tehát még ehhez képest is hiányzik 1100 forint minden ember életéből - a 2005ösről beszélek, ami egy rendkívül rossz bázison jött létre, a 2004es bázis alapján. Ami pedig a béreket illeti, hiszen a legtöbb település életében ez a legnagyobb tétel: nem tudjuk, hogy mennyi lesz az idei béremelés; és hiányzik a 15 milliárdból még 20 milliárd, ami csak a tavalyi béremelés szintre hozása - ez egy 3538 milliárd forintos tételt jelent egyébként. Ha a természetes fogyást, tehát a nyugdíjb a vonulást is figyelembe vesszük, akkor az a 36 milliárd, amit a Fidesz a módosító csomagjába beletett, valós, és ezzel még csak 2006. január 1jén vagyunk. 2006. februártól decemberig nem tudjuk, hogy miből fizetik ki az önkormányzatok a bért. Ez a csomag erre nem ad megoldást. Az oktatási normatívák esetében pedig visszahozza a 2005ös szintet. Beszélhetünk reálértékről és nominálértékről - tudjuk, hogy az egyik a számot, a másik pedig az értékállóságot jelenti. A 2005. évben megjelent normatívák az érték állóságot nem biztosítják 2006ra. Ezért a Fidesz csomagjában szerepel, mivel évek óta nem volt dologi növekmény, tehát a működéshez való hozzájárulás egy 5 milliárdos kompenzáció, amely ellentételezné azt a jelentős gázáremelést, amiről már számtalanszor esett szó a parlamentben, és amely az önök korábbi ígérete szerint nem fog megtörténni. Jó néhány esetben megtörtént, és most egy drasztikus emelés van a közszférát érintően. (14.00) (A jegyzői székben Pettkó Andrást dr. Vidoven Árpád váltja fel.) Alapfokú művészeti oktatás. Pokorni Zoltán az általános vitában nagyon szépen beszélt, hogy az oktatási ágazatban kiken üt leginkább a költségvetés: a leginkább hátrányos helyzetűeken - erről Harrach Péter már az imént beszélt , a kistelepülési iskolákon, a falus i gyerekeken, illetve azokon a tehetséges gyerekeken, akiknek a szülei nem biztos, hogy egy művészeti oktatásban, amikor igazságosságról meg a szegény gyerekek felzárkóztatásáról beszélünk, adott esetben nem tudják megfizetni a zeneiskolai tandíjat. Most v isszaérünk ezzel a módosító csomaggal 2005höz, ami már 2005ben, ebben az évben is kevés volt. A szociális szférában egy tételt engedjenek meg nekem, hogy kiemeljek, hogy mit jelent az önök módosító javaslata. A beterjesztett javaslat szerint 191 ezer for int jutna az időskorúak intézményi ellátására, a hajléktalanok nappali intézményi ellátására. Ezt most fölemelték 197 ezer forintra. Mennyi 2005ben? 200 ezer forint. Tehát 3000 forinttal több, mint 2006ban. A fogyatékos személyek nappali intézményi ellát ása a beterjesztett költségvetési javaslat szerint 418 ezer forint, s 465 ezerre, az idei szintre emelik fel. Tisztelt képviselőtársaim, Bársony András, Kovács Tibor és sorolhatnánk, nagyon sokszor elmondták már azt, hogy a probléma az ellenzék javaslataib an az, hogy különböző területekről több forrást von el, mint amennyi a fejezeti előirányzatban szerepel. Amióta a parlament létezik és működik, ezt a mindenkori kormánypártok elmondják, és a mindenkori ellenzék is elmondja a maga vonatkozásaiban, a javasla tait illetően, hogy ezek javaslatok. A kormánypárti képviselőknek, magának a kormánynak is lehetősége van ezekből a módosító indítványokból a legoptimálisabbat kiemelni, és az ellenzék tanácsát megfogadva, még a működtetést nem veszélyeztetve, ebben a költ ségvetési javaslatban az ellenzék javaslatát hozzáigazítva az ő álláspontjukhoz, a költségvetés beterjesztett javaslatához van némi mozgástér. Ez egy kínálati piac, tisztelt képviselőtársaim. Senki sem gondol olyan badarságot, hogy az ellenzék meg szeretné szüntetni a Külügyminisztériumot vagy a Munkaügyi Minisztériumot, noha lenne ingerencia arra egyébként a munkájuk után ítélve; ahogy szokták mondani a futballban, olyan rossz volt a játék, hogy még a