Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - ÉLŐ NORBERT (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
3117 Önök egyetlen dolgot tehetnek, tisztelt képviselőtársaim, ha korrekt módon kívánnak eljárni a 3178 önkormányzattal szemben: vagy befogadják az ellenzék által benyújtott és hiányt nem növelő költségvetési módosító javaslatokat, és az ön ök által a 2006. évi költségvetésben jelzett 2 százalékos inflációval megemelik az önkormányzati támogatásokat; vagy pedig egyértelműen megállapítható, hogy az önkormányzati rendszer teljes tönkretételére törekszenek. Ez pedig a Magyar Demokrata Fórum szám ára, de mind a tízmillió magyar ember számára teljes mértékben elfogadhatatlan - kivéve persze önöket. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalá sra jelentkezett Élő Norbert, az MSZP képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. ÉLŐ NORBERT (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sisák képviselőtársamtól azért annyi szakmaiságot elvárnék, hogy amikor normatívacsökkentésekről beszél, akkor legalább tegye hozzá azt is, hogy az 5 százalékos áfacsökkentésnek mekkora a hatása - ez összességében mintegy 160 milliárd forint , valamint tegye hozzá, hogy jövőre megszűnik az eho, aminek a hatása legalább 60 milliárd forint. Arra kérem ellenzéki képviselőtársaimat, hogy ha ilyeneket mondanak, hogy csökken egy normatíva, akkor tegyék hozzá azt is, hogy mennyi az áfa csökkenésének és mennyi az eho megszűnésének, valamint az egyéb adók csökkentésének a hatása. Az meg tételesen nem igaz, ho gy emelkedik az üzemanyagok ára, mert a MOL bejelentése szerint holnaptól 260 forint alá fog csökkenni a benzin ára, és ez megfelel a 2000es árszínvonalnak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szé pen, képviselő úr. Felszólalásra következik Jauernik István, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, képviselő úr! JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok mintegy negyed része valamilyen módon érinti az önkormányzatokat, a beterjesztett törvényjavaslatnak általában a 3., 4., 5., 6., 7. és 8. mellékleteit érintik. S a nagyszámú módosító javaslatnak az is a jellemzője, hogy több pénzt szeretnének az önkormányzatoknak biztosítani. Ez nagyon nemes cél, amivel teljes mértékben egyet lehet érteni, és általánosságban igaz, hogy mi is több pénzt szeretnénk az önkormányzatoknak adni. Szólni kell arról is, hogy miért nem támogattuk bizottsági ülésen ezeket a módosító indítványokat, és hogy a parlamenti szavazás során miért nem tudjuk az “igen” gomb megnyomásával támogatni ezeket a módosító javaslatokat. Ennek legalább három oka van. Az egyik: mi azt mondtuk - ebben megegyeztünk, és így is gondoljuk , hogy a hiányt nem lehet növelni. Úgy go ndolom, ezzel ellenzéki képviselőtársaink is egyetértenek, mert jó néhány ellenzéki képviselő éppen a hiány miatt ostoroz bennünket. A másik ok: amikor nem hiányt növelő a módosító indítvány, akkor pedig más fontos területtől von el pénzt, s bár igaz, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb, tehát úgy látjuk, hogy onnan lehet elvenni, de amikor megnézzük, hogy valóban lehete azt csökkenteni, akkor azt látjuk, hogy ott talán még nagyobb bajt, még nagyobb feszültséget okoznánk. A módosító javaslatok egy részét pedig azért nem lehet támogatni, mert ellenzéki képviselőtársaink elfelejtették, hogy a 2005ös és a 2006os költségvetési évet nem lehet összehasonlítani. Lényeges változások vannak. Lehetne beszélni az európai uniós támogatásokról, a hazai meg az uniós pénzekről, de arról sem szabad elfeledkezni, az előző tíztizenöt évben sosem volt arra példa, hogy az önkormányzatoknál jelentős kiadáscsökkenésre kerül sor. Ma már nyugodtan