Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár:
3093 Az Európatervet meg akarjuk alapozni, és a terveket szere tnénk előkészíteni, ehhez beállítottunk pénzt - önök ebből mínusz 2 milliárdot csináltak. Szóval tudom, hogy nagyon nehéz a költségvetést megtervezni, de ennek vannak szabályai. Önök az egyik oldalon azt mondják, hogy sok az államháztartás hiánya - ezt hal lottuk Varga képviselő úrtól , a másik oldalon meg azt halljuk, hogy milyen keveset költünk bizonyos dolgokra. Tudom, nekünk is nagyon nehezen jött össze ez a kompromisszum, de egyelőre azt tapasztaltuk, hogy az ellenzéki képviselői indítványok átgondolat lanok, szakmailag igénytelenek és praktikusan így használhatatlanok. (Dr. Kovács Zoltán: Szerényebben!) Ha vissza szeretnék térni azokra a vezérszónoki szólamokra, amelyeket itt hallottunk, akkor azért néhány gondolatot el kell hogy mondjak. (9.50) Az első és legfontosabb az, hogy Varga Mihály a 15 percéből egy percet áldozott mindössze erre a költségvetésre; mindenről beszélt, csak a költségvetésről nem. Tökéletesen megértem a képviselő urat, hiszen nagyon nehéz ehhez a költségvetéshez úgy hozzászól ni, hogy ezen javítani lehessen. Arról, hogy az állam túlköltekezike vagy sem, nem láttam azokat a módosító indítványokat, amelyekkel önök az állam költekezését kívánták volna visszafogni. Az önök módosító indítványai egyre vonatkoztak, hogy az állam még többet költsön. Kérem, döntsék el, hogy a kettő közül melyik az, amelyiket szeretnék. Néhány gondolat arról, hogyan áll Magyarország. Magyarországon az elmúlt három évben jelentősen csökkent az adóterhelés. Amikor Varga Mihály úr volt a pénzügyminiszter, m ég az államháztartás bevételének 39,5 százaléka származott adó- és járulékbevételből. Ez a szám az idén 38 százalék lesz. Terveink szerint, ha ezt a költségvetést jóváhagyjuk - márpedig jó módosítókat nem láttunk, így erre minden esélyünk megvan , 36,5 sz ázalék lesz az adóterhelés. Tehát amit Varga úr mondott, az nem fedi a valóságot. Az Ecofin nemcsak Magyarországgal, hanem tizenegy egyéb európai országgal szemben is túlzottdeficiteljárást folytat. Ez nem jó, hogy így van, azonban amikor ezeket a feltéte leket megszabták, sokkal jobb volt a világgazdaság helyzete. Nem véletlen, a közeljövőben úgy néz ki, most már NagyBritannia is ennek a csapatnak a része lesz. Azon vagyunk, hogy folyamatos államháztartási hiánycsökkenés valósuljon meg Magyarországon. Míg 2002ben 8,5 százalék volt az államháztartás hiánya, addig 2004ben ezt 5,4 százalékra csökkentettük, és 2006ban 4,7 százalékra fogjuk csökkenteni. Ez egy folyamatos csökkenés, a magyar gazdaság lehetőségeit és a társadalom tűrőképességét figyelembe vevő pálya, amely lehetővé teszi, hogy 2008ban elérjük az euróövezet előszobáját. Az autópályaépítésről csak annyit, hogy 2006ban kétszer annyi autópálya lesz Magyarországon, mint amikor a kormányváltás volt. A munkanélküliségről pedig annyit, hogy folyamat osan bővül a foglalkoztatás, jelenleg 3 millió 970 ezren dolgoznak Magyarországon, mintegy 5060 ezer fővel többen, mint a kormányváltáskor. Ha Herényi Károly frakcióvezető úr felszólalására reagálni szeretnék, akkor azt mondanám, hogy általában lehet besz élni valamiről, csak konkrétságában is kellene. Általában lehet a költségvetésről beszélni, csak nem látom, hol vannak azok az MDFes módosító indítványok, amelyek ezt az úgynevezett pocsékolást megakadályoznák, hisz önök is többet költenének. Amikor az ál lamháztartás hiányát sokallják, ezzel párhuzamosan azt mondják, költsünk többet erre meg arra. (Babák Mihály: Herényi azt mondta, hogy költsd, ami van.) Most akkor hadd szóljak néhány gondolatot a kormánypárti módosítókról is! Belátva azt, hogy mind a szoc iális normáknál, mind az oktatási normatíváknál jelentős feszültségek keletkeztek a benyújtott módosítók kapcsán, így a kormány és a kormánypárti frakciók egyeztetése folytán módosításra kerülne néhány normatíva. Ilyen a fogyatékos személyek nappali intézm ényi ellátása, a fokozott ápolást, gondozást igénylő ellátás, az átlagos gondozást, ápolást igénylő ellátás vagy akár az