Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3088 kormánypárt eg yütt fogja benyújtani, illetve támogatni. Nos, ezek olyan ügyek, amelyek az önkormányzatok esetében, elsősorban az oktatás környékén, illetve a szociális szférában próbálnak meg visszatérni adott esetben korábbi támogatási mértékekhez, vagy pedig a kétségk ívül látható, meglévő feszültségpontokat enyhítené, és ezen keresztül különböző működő, létező rendszerek működőképességét fenntartani. Azt helyes és jó dolognak tartom, hogy a kormánypárti frakciók elhatározták, hogy, tekintettel a költségvetés helyzetére , semmilyen olyan módosító csomagot nem nyújtanak be, ami növelné a költségvetés hiányát, hanem megpróbálják a költségvetés keretein belül megtalálni azokat a lehetséges megoldásokat, amelyek valóban a feszültségpontok enyhítésére képesek. Tudomásul kell v enni, hogy akkor, amikor ilyen követelményeket támasztanak hazánkkal szemben, akkor, amikor mi magunk ilyen követelményeket támasztunk a saját költségvetésünkkel szemben, és hangsúlyozni szeretném, hogy mindezt nem az Európai Unió miatt, és nem is az euró bevezetése miatt, hanem a saját magunk érdekében kell megtennünk, akkor mindezeket figyelembe véve valóban nagyon szűkösek a lehetőségek. Ezért aztán a költségvetés szigora, egykét kivételtő l eltekintve mindenre kiterjed. Ennek figyelembevételével fogalmaztuk meg azokat a módosító javaslatainkat, amelyek mellett képviselőtársaim majd a későbbiek során, a részletes vitában érvelni fognak, és amelyek elfogadása esetén a Szabad Demokraták Szövet sége támogatni fogja a költségvetés elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Herényi Károlynak, az MDF képviselőcsoportja vezérszónokának. HERÉNYI KÁROLY , az MDF képviselő csoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha úgyis - a tegnapi nap hangulatát idézve - olyan nagy az egyetértési szándék és törekvés ebben a Házban, akkor én is hadd kezdjem azzal, hogy szinte teljesen egy etértek Kuncze Gábor elnök úrnak azon megjegyzéseivel, amelyek célokként itt elhangzottak és megfogalmazódtak. Viszont az a benyomásom, hogy vagy nem olvasta ezt a költségvetési törvénytervezetet, vagy valami másról beszél, mert ezek a célok ebben a költsé gvetésben sehol sem érthetők tetten. Sőt, még abban is egyetértek kormánypárti képviselőkkel, hogy ez nem választási költségvetés, hiszen ha választási költségvetés lenne, akkor talán valamivel jobbra kellett volna cserélni. Ez egy pocsék költségvetés, köz e nincs a választáshoz. Ez egy rossz költségvetés. A szabad demokrataszocialista kormány az elmúlt három esztendőben nem mutatott valami kiugró teljesítményt a gazdaság, a társadalmi élet egyetlen területén sem, de amit a költségvetés vonatkozásában siker ül elkövetni, az sajnos a leggyengébb teljesítmények közé sorolható. Ez a költségvetés nem emelkedik ki a sorból, ugyanolyan rossz, mint az előző esztendők költségvetése. Tessenek csak visszaemlékezni, hogy hogyan alakult a költségvetési hiány sorsa az elm últ három esztendőben! Volt olyan esztendő, amikor 9,9 százalék volt a költségvetési hiány a 2,9 százalék tervezett hiánnyal szemben, ez 2002ben volt. És ezt követően minden esztendőben 6070 százalékkal haladta meg a költségvetési hiány a tervezettet, am i azt jelenti, hogy a kormány elvesztette a kontrollt az államháztartási folyamatok felett, és ezt a kontrollt, az ellenőrzést, a befolyásolást, az irányítást, ami a dolga és a feladata lenne, nem sikerült visszaszerezni az elmúlt esztendőkben, és nem sike rül ebben az évben sem - mert ez egy ugyanolyan koncepciótlan, jövőkép nélküli költségvetés, mint az összes eddigi volt. Nincs semmiféle tetten érhető prioritása ennek a költségvetésnek, pedig olyan feladatok megoldása áll előttünk, amelyek halaszthatatlan ok. Illetve vannak prioritások, jóléti és szociális intézkedések jelennek meg, vagy ezek szándékai ebben a költségvetésben, ami tulajdonképpen helyénvaló dolog lenne, ha lenne rá pénz. Nade jóléti és szociális intézkedéseket megtenni úgy, hogy közben folya matosan nő az államháztartási hiány, hogy közben minden magyar állampolgárt, aki itt