Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - TÓTH ANDRÁS, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
3076 összhangban célba juttatója az információknak. Probléma van nyilvánvalóan a belső működéssel és szabályozással is. Hogyan fordulhat elő, hogy kormányz ati tényezőket hallgatnak le hónapokon keresztül úgy, hogy az érintetteknek fogalmuk sincs arról, hogy rögzítik a személyes beszélgetéseiket? Hogyan fordulhat elő, hogy az érintettek, akik nem bűnelkövetők és nem célszemélyek, mégsem kapnak semmiféle jelzé st, tájékoztatást, ráadásul az így keletkezett, rögzített információk a szolgálatoktól egyes sajtótermékekhez kerülhetnek? Jogállami normák szerint zajlik mindez, tisztelt képviselőtársaim? Ha egy szervezet azt igazolja, hogy a nevébe foglalt jelző ellenér e képtelen megőrizni a bizalmas információkat, meg kell vizsgálni, szükség vane rá. Érdemese politikai intimpistákra költeni az adófizetők pénzét? E kemény kritikai éllel bíró mondatokat Boross Péter egykori belügyminiszter, később miniszterelnök mondta. Én is azt gondolom, hogy megálljt kell végre parancsolnunk. Hátrébb kell húzni a két nagyobb pártnak azokat, akik tetten érhetően felelősek a kialakult helyzetért, akiknek semmi sem drága; akik nem mérik fel, hogy tevékenységükkel hozzájárulnak a magyar n emzet biztonságáért felelős szakszolgálatok munkájának lejáratásáért; akik nem mérik fel, hogy tevékenységükkel aláaknázzák a szolgálatok egyébként alapesetben depolitizált működését. A liberálisok szerint túl sok terepen, túl sok közintézményben, közszolg álatban is zajlanak már a napi politikai küzdelmek. Meggyőződésünk, hogy a nemzetbiztonsági terepről a lehető leggyorsabban ki kéne vonulni. Mert nincs az az elfogadható napi politikai érdek, melynek mentén belpolitikai pártküzdelmekbe eszközként a szolgál atok bevonhatók, illetve bevethetők. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kormány nevében Tóth András államtitkár úrnak adom meg a szót. TÓTH ANDRÁS , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Elnök ú r, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóságos kérdéseket tett föl, olyan valóságos kérdéseket, amelyek a magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységét érintik. Egyet kell értenem önnel abban a fölvetésben, hogy rendkívül sú lyos károk forrása az, ha bármilyen politikai tényező a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a politikai küzdelem terepévé kívánja tenni, ha bármelyik politikai tényező úgy gondolja, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál keletkező információk, m űveleti anyagok arra szolgálnak, hogy azokat a napi politikai csatározásokban használják föl. Ez egyértelműen ellentétes e szervezetek rendeltetésével, ellentétes azokkal a jogi normákkal, amelyek szabályozzák a nemzetbiztonsági szolgálatok működését, és e llentétes azokkal a szakmai követelményekkel, amelyek az ilyen természetű szervezetek működését meghatározzák. Azzal is egyetértek, hogy minden olyan szándék, törekvés, amely abból indul ki, hogy valaki úgy gondolja, hogy akár a parlamenti ellenőrzés érdek ében, akár saját politikai ambícióinak érvényesítése érdekében alternatív információgyűjtésre rendezkedik be, és úgy fogalmaz, hogy fenntartja magának a jogot arra, hogy ilyen információkhoz hozzáférjen, és ezeket az információkat tevékenysége során haszno sítsa, az nem érti e szolgálatok működését, nem érti a parlamenti demokrácia logikáját, és nem érti a jogállam írott és íratlan szabályainak érvényesülését. Ami a konkrétumokat illeti, ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy minden kiszivárogtatást a ne mzetbiztonsági szolgálatok szakmai vezetése következetesen és a törvényes eszközök felhasználásával kivizsgál és fel fog tárni. E vizsgálat jelenleg is zajlik, és ennek a vizsgálatnak a végeredménye nyilvánvalóan egyrészt a nyomozó hatóságokhoz történő áta dással fejeződik be, másrészt a megfelelő adatokat, információkat nyilvánosságra kívánjuk hozni. Arra a kérdésére, képviselő úr, hogy a műveleti feldolgozómunka során, ha valakit érint egy ilyen műveleti feldolgozómunka, mi az eljárási rend, azt tudom mond ani, hogy erre, mint ön is tudja, a nemzetbiztonsági törvény pontos eligazítást ad. Ennek az eligazításnak a megfeleltségéről természetesen lehet szakmai vitát folytatni, lehet arról véleményt alkotni, hogy az 1995. évi CXXV.