Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 14 (265. szám) - Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága új tagjainak titkos szavazással történő megválasztása - ELNÖK (Mandur László):
2963 Tisztelt Miniszter Úr! Milyen eszközökkel lehet a horgászok esélyeit javítani, illetve hogyan lehet kordában tartani és ellenőrizni a halászokat? Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kérdésre Gráf József földművelésügyi és vidék fejlesztési miniszter úr válaszol. Parancsoljon! GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! A KettősKörös idegenforgalmának fejlesztése, ú gy gondolom, nem csak a halászat betiltásán múlik. Erre vannak más eszközök is. A folyón egyébként is, úgy gondolom, ma már csak néhány halász működik. Az Országos Halászati Adattár hivatalos adatai szerint 2004ben a halászok 3298 kiló, a horgászok 3000 k iló halat fogtak összesen; a halászfogások 72 százaléka a másodrendű haszonhalak - keszegfélék, busa - közé tartozik. És a horgászok esetében a 70 százalék a nagyobb értékű pontyfélék családjába tartozó, illetve ragadozó hal volt. A területen gazdálkodó ha lászati szövetkezet a halgazdasági tervben foglalt haltelepítési kötelezettségét eddig minden évben teljesítette. A horgászok fogásaiban nyilvánvalóan szerepelhetnek a szövetkezet által telepített halfajok is, enélkül valószínűleg az ő fogásaik is szegénye sebbek lennének. A szövetkezet a halászati tevékenységében ma már önkorlátozást hajt végre, és erre is ösztönözzük őket. Szeretnénk ezt a horgászhalász ellentétet békésen megoldani a következő időszakban, és maximálni a halászati szövetkezetek éves fogásá t. Ezen önkorlátozó lépések és előírások tehát kifejezetten javítani fogják a horgászok esélyeit. Abban azonban egyetértek a képviselő úrral, hogy a csatornákból, főleg azok őszi vízleeresztésekor, nagy mennyiségű vízi növényzet, elsősorban békalencse kerü l a folyóba, ami nem növeli annak a vonzerejét. Ez azonban elsősorban környezetvédelmi kérdés, a halászati hasznosító okozza a növényzet elburjánzását. E csatornák növényzetének irtásában a természetes mód az amur telepítése lenne. A környezetvédőkkel van ebben egy kis vitánk, mivel nem őshonos hal, ennek a telepítését tiltják jelen pillanatban. Tehát én úgy gondolom, hogy a turizmus fejlesztésének lehetőségét a vidékfejlesztési (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tervben keres sük meg közösen, és próbáljuk ezt a halászhorgász ellentétet, ami ténylegesen fennáll, lehetőleg békésen megoldani. Köszönöm a türelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter ú r. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációs időszakunk végére értünk. Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága új tagjainak titkos szavazással történő megválasztása ELNÖK (Mandur László) : Most pedig soron következik a Magyar K öztársaság Alkotmánybírósága új tagjainak titkos szavazással történő megválasztása. Engedjék meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem dr. Holló András és dr. Balogh Elemér alkotmánybírójelölt urakat (Taps. - Dr. Holló András és dr. Balogh Elem ér felállva köszönik