Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 14 (265. szám) - Stolár Mihály és Sági József (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Hol a pénz, miniszterelnök úr?” címmel
2929 meglehetősen magas, egyszeri belépési díjakat kérnek. Ez időnként 10 millió forint vagy akár 10 millió forint összeg fölötti egyszeri belépési díjat jelent, valamint azt is, hogy a térítési díjak is lényegesen magasabbak az átlagos ellátást nyújtó idősotthonokhoz képest, időn ként 100 ezer forintos havi térítési díjakat kérnek. Mindannyian szeretnénk egy olyan országban élni, ahol minden idősotthon ilyen szintű ellátást tud nyújtani. Sajnos azonban azt is látnunk kell, hogy erre ma még nincsen lehetőség, sokan kívül rekednek ez eken az idősotthonokon, sokan ma Magyarországon otthonukban sem tudnak ellátást kapni, annak ellenére, hogy rossz egészségi állapotban vannak, annak ellenére, hogy nagyon rossz a szociális helyzetük. Éppen az okozza a strukturális problémát, hogy az utóbbi években az emelt szintű ellátást nyújtó idősotthonok száma emelkedett meg, és vonta el az állami költségvetési források nagy részét, és nem adott lehetőséget arra, hogy valóban a rosszabb egészségi állapotú, rosszabb szociális helyzetű idős embereknek tud junk ellátást nyújtani, nekik tudjunk elsődlegesen segíteni. Ezen a helyzeten szeretnénk változtatni. A 2006. évi költségvetésben lehetőség lesz arra, hogy a rossz állapotú időseket ellátó intézmények az ideinél magasabb finanszírozást kapjanak, ahol folya matos ellátásra, felügyeletre szoruló idősek vannak, ők az ideihez képest magasabb hozzájárulást fognak kapni az államtól, lesz egy átlagos szintű ellátás, és valóban a mostanihoz képest kevesebbet, de a tervezetthez képest lényegesen magasabb ellátást, ho zzájárulást fognak kapni az államtól az emelt szintű ellátást nyújtó idősotthonok. Szeretném még hozzátenni, hogy Magyarországon 2 millió idős ember van, az idősotthonok ezek közül mindössze 45 ezer idős embert látnak el, ezen belül is körülbelül 12 ezer a z emelt szintű ellátást nyújtó intézmények száma (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és ennek is közel csak a fele az, amely civil fenntartású. Ahol a tiltakozás megjelent, az ez a kör volt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP sor aiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Kérdezem a tisztelt képviselő asszonyt, hogy elfogadjae a miniszter asszony válaszát. Öné a szó, parancsoljon! STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Asszony! Az üdvözlendő, ho gy egy hét alatt önök is belátták a költségvetési előterjesztésük tarthatatlanságát, de a módosított összegek továbbra sem érik el az ez évi normatívákat. Csupán annyi történt, hogy egyes intézményeknél az elvonást 42 százalékról - további érzéketlenséget tanúsítva - 20 százalékra módosították. Ebből az összegből továbbra sem lehet kifizetni az intézmények közel egy év alatt 50 százalékkal megnövekedett fűtési költségét, a kötelező közalkalmazotti béremeléseket és az emelkedő gyógyszer- és élelmiszerárakat. Önök az úgynevezett differenciálásukkal az idősotthonokból szegényotthonokat akarnak csinálni, éppen ezért válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Miután a képviselő asszony nem fogadta el a miniszter asszony válaszát, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter asszony válaszát 142 igen, 112 nem ellenéb en elfogadta. Stolár Mihály és Sági József (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Hol a pénz, miniszterelnök úr?” címmel