Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - FONT SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
2791 illetve egy jelentős részének az elvesztése miatt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nagyon komolyan kell venni ezt az elszámolást, mert ebből nagyon komoly problémák lehetnek. Köszönöm. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Font Sándor képvis elő úr, Fidesz. FONT SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Karakas János képviselőtársamnak csak szeretném elmondani, ha netán a személyemet érintő emlékezéseiben kutat, akkor valószínűleg mondhatjuk, hogy történelmi a tévedé se, engem az MDFfrakcióból és a pártból utána kizártak. Tehát az út, ami oda vezetett, ahol most ülök, az azért nem önkéntes volt, bármennyire így szeretné beállítani, mert tudom, volt pártom is ezt a történetet így szeretné beállítani. E hónapban fog mos t már az ítélőtábla dönteni, remélem az igazunkról; első fokon ezt megtette már egyébként a bíróság. Isten malmai lassan őrölnek, reméljük, hogy két hét múlva a végső döntés is megszületik ezzel kapcsolatban. De térjünk el, mert ez nem idevaló téma. Egyben jóleső érzés, habár nem igaz, de jóleső érzés, hogy mind Karakas képviselő úr, mind Németh miniszter úr úgy tekint rám, mint aki az előző ciklusban legalább miniszteri rangú befolyásos képviselő lettem volna. Ez szintén sajnos nem így van, mert semmilyen pozíciót nem viseltem, még a frakciónk szintjén se nagyon, nemhogy a kormányzati körökben. Ennek ellenére valóban, a magam módján megpróbáltam már akkor is e témával foglalkozni. Nem véletlen, hogy az egyik kezdeményezője voltam, hogy a VPOP végezzen egy t anulmányt arról, hogy a cukorforgalmazást Európában hogyan végzik. Ez a tanulmány 2001 novemberére elkészült. Az más dolog, hogy 2002 tavaszán - számunkra, úgymond - sajnálatos kormányváltás következett be, és nem tudtuk kidolgozni a programot, de ezt a ta nulmányt, amely néhány száz oldal, átadtam önöknek, miniszterüknek is, hogy legyenek szívesek, nagyon egyszerű a dolguk, Olaszországban működik, EUtag Olaszország, a legszebben iktatható lenne a magyar rendszerre. Ezt nem sikerült önöknek két év óta megva lósítani, annak ellenére, hogy törvény írja elő kötelezően, a jövedéki törvény a minisztérium részére ennek a feladatnak a kidolgozását. A másikat a másik kétpercesben mondom el. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Lengyel Zoltán képviselő úr, Fidesz. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az agrárkörnyezetgazdálkodás egy neurotikus kérdés, és mindahányszor előkerül, van néhány szocialista politikus, aki rettentően félti tőle a gazdákat. A gazdák rettentően tudják, hogy mit szeretnének csinálni, tudják, hogy milyen előnyöket rejt magában az agrárkörnyezetgazdálkodás. Sőt, mi több, van olyan kormánypárti politikus, bár úgy látom, Kis Zoltán most éppen nincs a teremben (Dr. Kis Zoltán: De i tt vagyok.) - itt vagy, bocsánat , aki elismeri, nemhogy elismeri, hanem vallja, hogy használható az agrárkörnyezetgazdálkodás számos problémájára a magyar mezőgazdaságnak. (23.30) Azok a gazdák, akik ezt választották, nemhiába várták kétkét és fél éven keresztül a hosszúhosszú hitegetés után, hogy végre beadhassák a pályázatukat, nemhiába várták több mint fél éven keresztül a megkésett elbírálást, nemhiába várják a mai napig az augusztusra beígért pénzeket, azért, mert ők tudják, hogy mibe kezdtek bele , tudják, hogy ez mit jelenthet az ő egyéni gazdálkodásuk és az ő egyéni boldogulások számára, és egyébként nagyon sokan tisztában vannak vele, hogy ez mennyire meg fogja emelni a magyar mezőgazdaság értékét is hosszú távon. Úgy gondolom, hogy ezt egyikünk nek sem kellene vitatni.