Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP):
2776 a dolgokról, de amikor egy olyan évről kellene beszélnünk és kellene meghallgatnunk a felszólalásokat, amelyik - mint tudjuk - nem volt túlzottan zökk enőmentes, sőt mondhatjuk, hogy olyannyira sikertelen volt a mezőgazdaság számára, hogy a miniszterelnök még a minisztert is lecserélte, akkor úgy gondolom, nem arról kellene beszélnünk, hogy milyen lehetőségek vannak a magyar mezőgazdaság előtt, hanem arr ól, hogy miért nem sikerült a 2004. év, milyen problémák voltak akkor, s urambocsá!, esetleg még beszélhetünk arról is, hogy a beszámolóban foglalt problémák megoldására miért nincs javaslat a 2006os költségvetésben, mert talán még ez is közel állna ehhez a témához, közelebb, mint az, hogy a mezőgazdaság számára milyen kiugrási lehetőség lesz az elkövetkezendő években. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra következik Járvás István képviselő úr, Fidesz. JÁRVÁS ISTVÁN (F idesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, hogy még két percig sem tart a felszólalásom. Ma már többször elhangzott itt a Házban egy minimális egymásra mutogatás, hogy melyik élelmiszeripart melyik kormány idején adtuk el. A magyar mezőgazdaságnak az is sa játossága, hogy a termelők nagyon kis részben vesznek részt a feldolgozásban. Arra gondolok, amit Gőgös képviselőtársam mondott: egy dolgot talán közösen megszívlelhetnénk, hogy a biomassza- és a bioenergiafelhasználásban jó volna egy olyan utat találni, ahol a mezőgazdasági termelők nemcsak alapanyagtermelők lennének ebben a rendszerben, hanem egy kicsit részesei is lennének, és annak a jövedelemnek egy részéhez is hozzájuthatnának, amelyet ez az ágazat jelent. Ez nem visszamutogatás, hanem előretekintés , hiszen ez egy új helyzet, és az új helyzetet ki kellene használnunk, függetlenül attól, hogy a patkó melyik oldalán ülünk, hiszen valamennyien az agráriumot képviseljük. Bízom benne, hogy ebben egy picit előbbre tudunk lépni, és a folyamatos egyeztetés s egíteni fog ezen. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra következik Karsai József képviselő úr, MSZP. DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden csak arra reagálnék, hogy a 2004. évet értékeljük . Rendkívül fontosnak tartom, hogy ebben az évben értük el a legmagasabb gabonatermést Magyarország történetében (Lengyel Zoltán: Mert nem égetted el!) , és ezt már a szövetkezetek és a magángazdaságok együttesen érték el. Lengyel Zoltán úrnak mondom, hogy nem volt annyira sikertelen ez az ágazat, hiszen ebben az ágazatban az uniós csatlakozás évében a termelési szintnek ez a produkálása nagyon fontos. És a mai értékelés során köszönetet kell mondanunk mindazoknak az embereknek, akik a magyar mezőgazdaságban - mint ahogy már el is hangzott - 1216 órákat, szombatvasárnaponként is végigdolgoznak, és ezt csak az időjárás befolyásolja. Nincs szombat, nincs vasárnap, nincs ünnepnap. Köszönettel tartozunk azoknak az embereknek, akik végigdolgozták akár a 2004es, akár a 2005ös évet. Azt hiszem, hogy a magyar gazdálkodók - legyenek akár nagy, akár kisüzemi gazdálkodók - érettekké válnak arra, hogy az Unió keretein belül, akár levezetve ezt a nagyobb termést is, átvészeljék a nehézségeket. Most rövid az időm, de r emélem, később tudok szólni arról is, hogy az Unió sajnos nem készült fel erre a nagy gabonatermésre, az egész Uniónak mind a mai napig nincs exportstratégiája, a régi tizenötöknek sem, hisz rendkívül bonyolult a pályáztatás és a piacra juttatás. Kis híján amerikai kukoricát hoztak be az Unióba. Rendkívül nehéz a helyzet azért, mert az Unión belül sincs meg a piaci forgalom. Köszönöm szépen.