Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KOCSIS RÓBERT (Fidesz):
2734 alakul. Azt hiszem, hogy nem erről a kettősségről kellene most vitatkoznunk, mert ez fönnáll és igaz, és fölösleges is lenne cáfolni. Itt nem számokról kellene vitatkoznunk, ennek megvan és megvolt eddig is sok más vitalehetősége. Itt általános alapelveket szeretnénk lecövekelni a jövőre vonatkozóan, és ha mi az elkövetkezendő tíz vagy tizenöt évre vonatkozó gazdaságpolitikai alapelveket szeretnénk közösen megállapítani, akkor azt hiszem, hogy ennek cáfolatára nem feltétlenül jó az az érvelés, hogy de bezzeg ma a pénzügyi egyensúlytalanságok olyan helyzetet állítanak elő, hogy nem tudunk egy közös álláspontot kialakítani, hogy a jövőben milyen gazdaságpolitikai célokat tűzzünk ki. A kettő nem azt mondom, hogy nincs egymással köszönő viszonyban, de egy kicsit nagyobb kölcsönös bizalom vagy nagyobb jóindulat esetén talán tudnánk arról beszélni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy megállapítva a j elenlegi problémákat, a jövőre nézve ettől függetlenül még megpróbálhatunk kialakítani közös álláspontot, én így gondolom legalábbis. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Lengyel Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Kös zönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért vagyok itt a Házban, mert érdekel a téma, nem is kicsit, hanem nagyon. És azért vannak itt a képviselőtársaim is, és azért vagyunk itt, mert mi teljesen komolyan gondoljuk azt, hogy csökkenteni kell az állami bürokráciát. Nem megsértődni kell azon, hogy van olyan képviselőtársam, amelyik szóvá teszi, hogy az elmúlt időszakban mennyivel növekedett az állami bürokrácia ahhoz képest, hogy ebbe a lózunggyűjteménybe ennek a csökkentése van leírva. Mi ezt ret tentően fontosnak tartjuk. Ezzel kapcsolatban tettünk javaslatot is, nem egyet, nem kettőt. Szóvá tettük a parlamenten belül is, azon kívül is, hogy ezt csökkenteni kell. Ez evidencia mindannyiunk számára. Evidencia mindannyiunk számára az, hogy az uniós l ehetőségeket ki kell használni, és erről nem beszélni kell, hanem valójában ki kell használni ezeket a lehetőségeket. A nemzeti vidékfejlesztési terv is szóba került, hogy ezzel a lózunggyűjteménnyel párhuzamban vane, vagy nincs a nemzeti vidékfejlesztési terv. Hatalmas nagy ovációval bejelentették, hogy egyeztessünk, egyeztessenek a kormánypártok és az ellenzék. Volt egy sajtó számára látványosan megrendezett esemény, és azóta néma csönd, és egy másfél oldalas anyag, egy másfél oldalas anyag, amelynek ala pján tíz évre néhány dolgot országgyűlési határozatként a parlament bebetonozna. Úgy gondolom, hogy ezek tények, és ezek a tények ellentmondásosak, még akkor is, hogyha egyes szocialista képviselők ezt a páholyból tartják mulatságosnak. Ez számunkra nem mu latságos dolog, tíz esztendőről van szó, az elkövetkezendő tíz esztendőről, ami többet ér, mint egy lózunggyűjtemény, és többet ér, mint másfél oldal. Ezért vitatkozunk, és ezért szólalnak föl a képviselőtársaim is. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kétperces időkeretben megadom a szót Kocsis Róbert képviselő úrnak, Fidesz. KOCSIS RÓBERT (Fidesz) : Köszönöm a szót. Jó hírem van, tisztelt államtitkár úr, az adó- és járulékrendszer tervszerű átalakításával egyetértek. Bocsásson meg, hog y erről eszembe jut az, hogy éppen önök erről beszélnek, akiknek a kormányzása alatt több tucatnyi adóemelés volt, önök, akik több új adónemet is kitaláltak. (19.00) Önök, akik alatt a hazai vállalkozók már nem tudják, hogy ügyeskedjenek az életben maradás ért. Önök, akik a tegnap elfogadott adócsökkentést is a 38 százalékos személyi jövedelemadósávval