Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - „Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - MÁRFAI PÉTER (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz):
2660 gazdaságot, és erre uniós támogatást kapjon, uniós nyugdíjat kapjon a nyugdíjba menő idős gazda, és többlettámogatást kaphasson a fiatal gazda, mert elfelejtették a szükséges jogszabályokat időben megalkotni. Nemcsak másfél évet késik, 2006. január 1jétől sem lehet ezt a támogatást majd bevezetni. Így állunk az ígéretekkel, így állunk a beváltatlan ígéretekkel, és így állunk a vidéki fiatalok támogatásával. Meggyő ződésem, hogy ez szomorú, és ezen mihamarabb segíteni kell, de az már biztos, hogy ha három és fél éven belül ezt nem tudták megoldani, akkor lehet botlani százat is meg száztízet is, ezt nem fogják tudni végrehajtani. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a z ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Márfai Péter szocialista párti képviselő. Parancsoljon! MÁRFAI PÉTER (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én vettem a fáradságot, és tételes en átnéztem, hogy az informatika és a távközlés területén milyen ígéreteink voltak és hogyan teljesültek. Járulékosan kapcsolódom az előttem szólóhoz, mert az ECDL számítógépkezelői vizsga és a nyelvvizsga díjának visszatérítése egy külön szabályban rögzü l, ami szerencsére a teljesült ígéretek közé tartozik. Ez nem is kérdés, hogy teljesült, olyannyira, hogy viszonylag széles körben igénybe is veszik ezt a támogatást a fiatalok. Nem is ezt emelném ki, inkább megemlítem mint érdekességet, hogy a támogatás a korábbi években teljesített vizsgákra utólag is jár. Azért mondom, mert ezt sokan elfelejtik, és nem veszik igénybe ezt a lehetőséget. Amúgy a támogatást a helyi önkormányzatok vagy a közigazgatási feladatot ellátó nem állami intézmények fenntartói igénye lhetik. Nem megyek tovább ezen a gondolaton, inkább arról beszélnék, hogy a fiatalokat érintő fontos környezeti tényező az informatika és hírközlés helyzete. 2002ig a háztartások 18 százalékában volt személyi számítógép, jelenleg pedig a háztartások 41 sz ázaléka rendelkezik számítógéppel. A településeket illetően 2002ben 600 településen még csak vezetékes telefonellátás sem volt, nálunk volt a legdrágább a mobiltelefontarifa, a betárcsázós internet, és utolsó helyeken kullogtunk a szélessávú internettari fában is. Ma már ez másképp van. Ma Magyarország a 30 legfejlettebb ország közül a 18. a mobiltarifákat illetően, a nemzetgazdaságot tekintve 7 százalékkal bír ez a bizonyos informatikahírközlés ágazat, vagy hogy egy keményebb számot is mondjak: a terméke xportunk 14 százalékát ez az ágazat adja, ami egy bővülő exportban, tehát évi 10 százalékot meghaladó mértékben bővülő exportban az utolsó pár évben tízszeres növekedést jelent. Azt ígértük, hogy a köztársaság kormánya segíti a számítógépes ismeretek és az internethasználat elterjedését, folytatjuk a sulinet expressz programot, és 2006ra teljesen kiépítjük a közhálót. Ennek keretében minden iskolát szélessávú internetkapcsolattal látunk el, tovább bővítjük a szélessávú internethozzáférések számát. Így van , 2002 végén Magyarország 2530 települési általános iskolája közül összesen 596ban volt internet, ma a közhálón keresztül 5200 magyarországi alap- és középfokú oktatási intézmény, továbbá önkormányzatok, könyvtárak, kulturális intézmények, összességében 7 300 kedvezményezett kap szélessávú internetszolgáltatást. (13.30) Sorolhatnám a szakterületen az eredményeket, de az előttem szólók azokat nem is kérdőjelezték meg. Ebben a fejlődő, bővülő informatikai térben létezik az az ifjúság, amiről beszélünk. Köszön öm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Zsigó Róbert, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz) :