Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - „Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - TÖRÖK ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2617 felújítani, hanem a lakókörnyezetet is emberségesebbé tudják tenni közterületek kialakításával, játszóterek kialakításával, amely szintén a fiatal családok helyzetét könnyíti ezen a területen. Mindezzel a rövid hozzászólással az volt a célom, hogy folytattuk azt, amit annak idején az Orbánkormány elkezdett, de igazságosabbá akartuk tenni, és többet fordítottunk erre a területre annak érdekében, hogy ez a terület, amely a legf ontosabb a fiatalok életében, egyre nagyobb állami költségvetési támogatást kapjon. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor az ajánlás szerint húszhúszperces időkeretben. Közben természetesen kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Először az MSZPképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek, Török Zsoltnak adom meg a szót. TÖRÖK ZSOLT , az MSZP képviselőcsoportja részéről : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim - és mindannyian, akik nyomon követik a parlament mai munkájának menetét! Ifjúságpolitikáról is szól ez a vitanap, és köszönöm ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy lehetőséget teremtettek arra, hogy a kormány és a kormányzó demokratikus koalíció bemutathassa, milyen sok mindent is tett ezen a területen. Igazságosság, biztonság, bátorság - szól az egyik oldalon. Munka, otthon, biztonság - szól a másik oldalon. Szabadság, igazságosság, szolid aritás, esélyteremtés: ezek mindmind olyan értékek, amelyek pozitív szavak, pozitív értékeket jelenítenek meg az emberek számára, bármilyen irányból is jöjjenek. Mindannyian jót akarunk. Mindannyian jót akarunk, csak ezen a területen is jelentkezik az, am i minden más területen, hogy bizonyos különbségek vannak a prioritások tekintetében: kinek mi a fontosabb, ki hogyan szeretne esélyt teremteni. Azt mondja: mindenki boldoguljon, ahogy tud, gazdagodjék, és a gazdagsága révén előbbutóbb majd visszaforgat a társadalom számára ebből a megemelt jövedelemből - persze, közben vannak bizonyos áldozatok. Vagy pedig azt mondja, hogy az államnak ugyan nem kell mindenre kiterjedő gondoskodást nyújtania, de nem szabad engednie - és akkor most maradjunk a mai témánál - egy gyermeknek, egy fiatalnak sem, hogy kihulljon a szociális hálón, nem szabad engedni, hogy az esélyét elvegyük attól, hogy boldog legyen, hogy egyébként sikeres ember legyen ezen a sikeres Magyarországon. Van különbség, amely születésünkből adódóan mind enkinél megvan: van, aki módosabb családba születik, van, aki kevésbé módos családba; van, aki nagyobb tehetséggel rendelkezik, és van, aki kevésbé nagy tehetséggel rendelkezik; van, akinek a hallása jó, van, akinek a kézügyessége a jó; mindenki más és más ban tökéletes, vagy legalábbis arra törekszik - segítsünk tehát, adjunk esélyt. Adjunk esélyt a fiatalnak, hogy ha szegény is - például amiről Pál Béla államtitkár úr beszélt , otthona lehessen, otthont teremthessen, ne befektetési szándékkal, hanem azért , hogy a gyermekeit tudja hová várni. Ha egy pár gyermeket vállal, akkor a gyermekvállalás elsősorban öröm legyen, öröm, de nemcsak a szívben, hanem a mindennapok során is; öröm, amely arról szól, hogy tudok gondoskodni a gyermekemről, mert a biztonság a l egfontosabb. Ez valószínűleg kortól is függ, hogy ki hogyan gondolkozik, és bizonyára elfogult vagyok én is, mert egyszerre lettem háromgyermekes apa, de a biztonság a legfontosabb tényező. Igen, egyik nap lehet nagyobb adókedvezményt igénybe venni - és a másik nap hogyan alakul? A gyermek nem értheti meg azt, hogy az egyik nap jól megy, a másik nap nem megy jól, az egyik gyereknek jobban megy, pedig ugyanolyan családba született, ugyanannyi testvére van, és 5060 ezer