Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz):
2604 társadalmi támogatottsággal rendelkező pártok erősödneke, vagy a kisebbek eltűnnek, illetve azt a szabályt, hogy minden leadott szavazat számíte vagy sem. Ha Magyarországon arra törekednénk, hogy minden leadott sz avazat számítson, akkor tisztán arányos választási rendszert kellene kialakítani, az ország egy választókerület lenne, a pártok listát állítanának és közöttük a leadott szavazatok arányában oszlanának meg a mandátumok. Ezzel a megoldással szemben fel lehet vetni, hogy akkor eltűnik az egyéni választókerületi képviselői intézmény, illetve a választópolgároknak valójában nem lesz személyre szóló javaslattételi joga a jelöltek vonatkozásában, hanem csak pártokat jelölhetnek, és a pártokra adhatják le a szavaza tukat, a pártokat pedig köteleznék - mondjuk - a lista összeállítására. (9.20) Én azt a problémát, amit ő jelzett, hogy vajon miniszterelnök úr komolyan gondoljae ezt a megoldást, én azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatom, hogy igen, a törvényjavaslatot a k ormány el fogja készíteni. Szeretném jelezni azonban, hogy ez nem ötletszerű felvetés volt a miniszterelnök úr részéről, mert a választással kapcsolatos korábbi négypárti egyeztetésen az MSZPfrakció képviselői már felvetették ezt a megoldást, és valóban, ahogy ön mondta, ez a mai választási rendszer bizonyos átalakítását jelentené. Szeretném jelezni, hogy a magyar választási rendszer - különösen az 5 százalékos küszöb - a német választási rendszer megoldása nyomán keletkezett, annak hatására, de a magyar v álasztási rendszer nem teljesen egyezik meg a német választási rendszerrel, ott ugyanis relatív többség elég, és egyetlen választási forduló van, tehát a támogatottság kifejezésére nincs mód olyan értelemben, hogy, mondjuk, a pártok koalíciót köthetnének, vagy megegyezésre juthatnának a második forduló előtt. Éppen ezért, ha ezt a német választási rendszert nézzük, akkor jogos a felvetés, hogy vegyük át azt a megoldást, ami ott van, vagyis hogy három képviselő, ha egyéni mandátumot szerzett, akkor a parlame ntben frakciót alakíthat. Ez Németországban azért született meg, mert vannak olyan területei az országnak, ahol bizonyos pártok nagyon komoly társadalmi támogatottsággal rendelkeznek, de az ország egésze vonatkozásában nem érik el azt a támogatottságot, am i az 5 százalékos küszöb meghaladásához lenne szükséges. Hogy Magyarország pártrendszere hogyan alakult az elmúlt időben, az nyomon kísérhető, egyszerű számítással elvégezhető, csak meg kell nézni, hogy a parlamenti pártok száma hogyan változott, illetve a választásokon induló pártok számára vetítve hogyan néz ki a tényleges társadalmi támogatottsága ezeknek a pártoknak. Egyetértek azzal, hogy tulajdonképpen a mai választási rendszerünk nem igazán veszi figyelembe a változásokat, ezért én magam azt gondolom , hogy szükség lenne a választási rendszer módosítására, de természetesen azzal is egyetértek, hogy ezt senki más nem döntheti el, mint a parlamentben itt ülő pártok és képviselőik, mert ha ez a többség megvan, akkor a választási rendszer módosítható, ha e z a többség nem lesz meg, akkor nyilván a választási rendszer nem fog változni. Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy ha netán a javaslat elfogadásra kerül, akkor át kell gondolni a Házszabályt, át kell gondolni a parlament működését, legalábbis abban az értelemben, hogy az itt bekerült képviselők, illetve frakciók alakítása hogyan néz ki. 1998 óta mulasztásos alkotmánysértés van egyébként ebben a tekintetben. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ugyancsak napire nd előtti felszólalásra jelentkezett Áder János frakcióvezető úr, Fidesz, “A változásról” címmel. Öné a szó. DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tegnap az Országgyűlés plenáris ülésén Orbán Viktor egy öt pontból álló javaslatot fogalmazott meg . Azt javasolta a politikai oldalon - bármely oldalon - ülő erőknek, hogy alkossunk egy garanciatörvényt, állapodjunk meg bizonyos garanciális szabályok létesítésében.