Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 7 (262. szám) - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről - ELNÖK (Mandur László):
2456 Köszönöm szépen, jegyző úr. (Folyamatos zaj.) Tisztelt Képviselőtársaim, egy picit csöndesebben, ha lehetséges! Folytatnánk a munkánkat. (Megkocogtatja a csengőt.) Tisz telt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták kép viselőtársaim. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak. (Gyurcsány Ferenc visszatér a helyére. - Taps az MSZP soraiban.) Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Or szággyűlés! Most a napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk. A Fideszfrakció kezdeményezte, hogy napirendünk egészüljön ki 30 előterjesztés tárgyalásával; a Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről. Így ké rdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészítie az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergiaáremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/10553. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai, valam ennyien a Fideszképviselőcsoportból, törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészí tie az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú, Szijjártó Péter, Selmeczi Gabriella és Szakács Imre képviselők, Fidesz, törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) K öszönöm szépen. Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészítie az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú, Bóka István, Selmeczi Gabriella és Bartha László, Fidesz, képviselők törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fog adta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészítie az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú, Kerényi János és képviselőtársai, Fidesz, Lezsák Sándor, független képviselő, valamint Karsai Péter képviselő, MDF, törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta e l. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészítie az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számú, Nagy Gábor Tamás képviselő, Fidesz, törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak ! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészítie az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a ma gyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai,