Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 12 (244. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
25 Hogy egy példát is mondjak erre, szeretnék röviden beszélni a magyar egészségügy helyzetéről, mert az tipikusan példa arra, hogy 15 éve valamit mindig csinálunk vele, és egyébként pedig lényegében az egészet változatlanul hagyjuk. Nem lenne e z olyan nagy baj, ha nem kellene valóban az érintetteknek, akik az egészségüggyel kapcsolatba kerülnek, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani. Nem lenne nagy baj, ha az egészségügyben dolgozókat képesek lennénk megbecsülni, és persze nem lenne olyan n agy baj, ha ez a színvonal, amit produkálni vagyunk képesek, olyan lenne, mint azon európai országokban, amelyek felé egyébként Magyarország törekszik. De nem ilyen a magyar egészségügy. Én emlékszem azokra a vitákra, amelyeket e tárgykörben folytattunk az elmúlt években hosszan és sokszor, ahol mindenki elmondta az egészségüggyel kapcsolatos világmegváltó gondolatait, majd mindig minden maradt a régiben. Ettől kezdve, tisztelt képviselőtársaim, képmutatás az, ami a magyar egészségüggyel történik. Képmutatá s azt mondani, hogy nem engedjük be a magántőkét és a vállalkozásokat akkor, amikor az ott elköltött pénzek igen jelentős része vállalkozásokon keresztül kerül elköltésre. Képmutatás azt mondani, hogy ingyenes a magyar egészségügy a szolgáltatást igénybe v evőknek. Emlékeztetek a plakátra, ahol egy édesanya az újszülött csecsemőjével látható, hogy az egészség nem áru, miközben tudjuk, hogy annak az édesanyának a hasonló sorban lévő társai több mint 90 százalékban persze fizetnek ezért a szolgáltatásért, megj egyzem, néha ráadásul előre megszabott tarifát fizetnek. Képmutatás azt állítani, hogy majd rendezzük az egészségügyben dolgozók lehetőségeit, miközben erre pénzünk persze nincsen, és miközben amikor nagy erőfeszítések árán mégis teszünk valamit, akkor csa k futunk az események után. Ráadásul az egészségügyet jelentős mértékben működőképes állapotban a benne dolgozók hivatástudata tartja, velük szemben meg tisztességtelen a rendszert változatlanul hagyva úgy csinálni, mintha itt minden rendben lenne. Van néh ány egyetértés a dolgot illetően, egyetértünk abban, hogy több pénz kellene a magyar egészségügybe. Ebben társadalmi konszenzus van, főleg az érintettek körében. Aztán van egy másik dolog, amiben szintén igen széles konszenzus van, az pedig az, hogy valami nt mindenki szeretne kevesebb társadalombiztosítási járulékot fizetni. (14.30) Aztán pedig egyébként sokan vannak, akik meg azt mondják, hogy a magyar egészségügybe nem jöhet a magántőke, nem lehet ott semmit privatizálni, pláne, milyen undok szó ez a priv atizáció. Én egyébként szeretem a privatizációt, és híve is vagyok a privatizációnak. Ettől kezdve a dolognak nincs megoldása, tisztelt képviselőtársaim. Több pénzt akarunk, és ennek forrásául kevesebb pénzt akarunk befizetni. Ettől kezdve merül fel a kérd és, hogy ha tényleg több pénzt akarunk, akkor vajon miért nem vonjuk be a magyar egészségügybe a magántőkét, szabályozott körülmények között természetesen, miért akadályozzuk meg, hogy az emberek jobb egészségügyi szolgáltatást kapjanak. Ráadásul miért nem tesszük ezt olyan módon, hogy valamifajta verseny legyen, méghozzá értünk, a mi kegyeinkért, a betegek, a leendő biztosítottak kegyeiért, azért, hogy nekünk magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsanak a biztosítók? Vagyis miért egy biztosítóban gondolkod unk? Az nem fog senkivel versenyezni. Helyes, hogy biztosítási alapra helyezzük a magyar egészségügy finanszírozását, de ne egyére, mert abból nem lesz semmi. Egyébként pedig ők meg, akik többen vannak, többbiztosítós modellről beszélnek, és versenyeznek egymással, úgy versenyeznek majd, hogy az intézményeket olyan állapotban tartják, aminek a segítségével azok képesek a magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására. Az ilyen modellek, az ilyen rendszerek működnek a világban. És ha már közvéleménykutatásokr a hivatkozunk, akkor azt is tessék megnézni, hogy a magyar lakosság jelentős része szeretne jobb színvonalú egészségügyi szolgáltatást, és döntő többsége ráadásul azt is mondja, hogy változtassuk meg a finanszírozási rendszert, és a több biztosítótól sem z árkózik el. Erről a kérdésről lehetne higgadt, érdemi szakmai vitát folytatni, csak akkor az már arról szólna, hogy üljünk le, egyezzünk meg valamiben, értsünk egyet valamiben, és aztán, ha ez sikerül, akkor
