Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 4 (261. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. BOZÓKI ANDRÁS, a nemzeti kulturális örökség minisztere:
2399 költségeit. További külső források bevonására is számítunk, több mint 10 milliárd forinttal az önkormányzatokon keresztül, több mint 30 milliárdnyi hitel jut majd klubokra és filmekre. További több 10 milliárd európai uniós pénz pá lyázható kulturális célra is. Ami a konkrétumokat illeti: a közkincsprogram révén 3 milliárd forint áramlik a kultúrába. Ez azt jelenti, hogy 185 településen újul meg könyvtár, művelődési ház, alkotóház, ifjúsági klub ennek a hitelprogramnak a révén, amely ben a kamatot és a tőke egy részét a tárca fizeti. Ezen belül a 2 ezer fő alatti hátrányos helyzetű kistelepüléseken ennek munkahelyteremtő hatása is van. A közkincsprogram mellett szeretném megemlíteni a 2006ban folytatódó, program a nemzeti kortárs könn yűzenei kultúráért elnevezésű, vidéki klubtámogató programunkat, amely 200 millió forintos keretből száz klubot és több mint 3 ezer élőzenei koncertet részesít támogatásban, továbbá próbatermek, klubhelyiségek felújítására, kialakítására nyújt hitelt minte gy 443 millió forint összegben, amelynek kamatait a tárca állja. Emellett már most szeretném felhívni a képviselő urak és hölgyek figyelmét arra, hogy 175 milliárd forint értékben különítettünk el pénzt a népi kultúra és a táncházmozgalom támogatására, ame ly népművészeti közösségek, népművészeti gyűjtések digitalizálása, terjesztése, táncegyüttesek, táncházak támogatása lesz, kifejezetten közösségfejlesztési, esélyteremtési, közkultúrafejlesztési céllal. Számunkra, a kulturális szakterületen működők számár a 2006 különösen jelentős év lesz abból a szempontból, hogy ez a Bartókjubileumi év. 200 millió forintot különítettünk el erre a célra, és a külföldi magyar kulturális intézeteket is úgy irányítjuk, hogy megemlékezéseiket ne csak az ’56os évfordulóra, ha nem a Bartókjubileumra is összpontosítsák. (14.10) Ennek alapján talán a legfontosabb a németországi évad, amely 2006 márciusában indul és 2007 derekáig tart majd. Itt számos kiállítás lesz, lesz kódexkiállítás Mátyás Corvináiból, Eötvös Péterősbemutató, ÉszakRajnaVesztfália ifjúsági zenekarának turnéja, MoholyNagykiállítás a Bauhaus Archivban, és így tovább, és így tovább. Ennek a végén lesz a régóta várt berlini kulturális intézet felavatása, 2006 márciusában megkezdődik végre az építkezés, amelyre már oly sok ideje vártunk, és ebben az évben történt lendületes előrehaladás ezen a területen. Ami a filmtámogatást illeti, az 2 milliárd forinttal nőtt, 2006ban 6,4 milliárd forint jut majd filmekre. Ezen belül a Magyar Mozgókép Közalapítványnak 6,2 mill iárd jut; ez egy megállapodás alapján történik, tavasszal kötöttük velük ezt a megállapodást, amelynek a keretében évente 2025 magyar játékfilm készülhet. Ezen felül a Magyar Történelmi Film Alapítvány 100 milliót kap, az '56os forradalmat feldolgozó fil mekre pedig további 100 milliót adunk. '56 megünneplésére a MeHnek természetesen külön kerete van, de a szakmai programokat mi felügyeljük. Ami még a filmekhez tartozik, hogy az artmozik műszaki, technikai felújítására 100 millió forint van elkülönítve, d e ez a Belügyminisztérium fejezetében jelenik meg. Az államháztartás helyzete természetesen minket is arra kényszerít, hogy takarékosabban működjünk, és nemcsak az államháztartás helyzete, hanem az adófizetők pénzével való felelős gazdálkodás is ezt kívánj a. A minisztériumon belül 2005ben 10 százalékkal csökkentek a működési költségek, ami 538 millió forintot jelent. 2006ban további 320 millió forinttal csökkentjük ezeket a költségeket; a külső megbízások csökkentése, a reprezentációs kiadások csökkentése tartozik ide. Jelentős változás lesz, hogy a Nemzeti Kulturális Alap függetlenné válik. Gyorsabb és egyszerűbb döntéshozatali folyamatra állnak át: a 120 napos lebonyolítási idő 70 napra rövidül, eleve előre, idejekorán meghirdetett pályázatokkal, hogy a pénzhez hozzájuthassanak a pályázók, az alkotók. Tervezhetőbb, kiszámíthatóbb pályázati naptárt és rugalmasabb finanszírozást tervezünk létrehozni. Emellett folytatjuk a nagy nemzetközi kiállításokat: lesz Van Goghkiállítás, spanyol festészeti kiállítás l esz a Szépművészeti Múzeumban, a Nemzeti Galériában Matisse és a magyar fauveok -