Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 4 (261. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
2373 amikor az adóversenyben részt veszünk a szomszéd országokkal kapcsolatban, akik nem hagytak kétséget afelől, hogy versenyt fognak generálni az adóversenyben a befektetőkért - és ebben mi versenyb en vagyunk, követő módon, de versenyben is fogunk maradni. Az iparűzési adóról: ahogy eddig két éve, 2006ban is a központi költségvetésből fognak átmenni források az önkormányzatoknak a kieső iparűzésiadóbevételek kompenzálásra, tehát az önkormányzatokat semmiféle hátrány nem éri. A regisztrációs adóról hadd mondjak önnek egy konkrét példát. Az új regisztrációs adótétellel egy Opel Corsa 1 literes, ami jelenleg 2 millió 150 ezer forint fogyasztói árú, 2 millió 147 ezer 800 forint lesz, vagyis a fogyasztói ára (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 99,9 százalékban igazodik az eddigiekhez. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Előre bejelentett felszólalóként megadom a szót Né meth Imre képviselő úrnak, MSZP. DR. NÉMETH IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés az agrárium szempontjából minden évben kiemelt jelentőségű, hisz tudjuk azt, hogy a piacon az áruk versenye mellett a támogatások is versenyeznek, így nem mindegy az, hogy a magyar gazdálkodók, a mezőgazdaságból élő emberek milyen segítséget kapnak ahhoz, hogy ezen a piacon megállják a helyüket. Immár a harmadik olyan költségvetés készül, amelyiket nagy mértékben meghat ároz az Európai Unió közös agrárpolitikája. (12.10) Igaz, hogy a 2004es év csonka esztendő volt, tehát egész évre jutó arányos pénzt kaptunk az Európai Uniótól, és Karsai Péterrel ellentétben azt kell megfogalmaznom, hogy ez a közös agrárpolitika és az eu rópai uniós támogatás egyre meghatározóbb a magyar agrártermelők szempontjából is, hisz a közös agrárpolitika ezt a rendet tartja Európában. De nézzük meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha letisztítjuk az agrárköltségvetést, és kifejezetten az agrártámog atási és vidékfejlesztési elemeket vesszük górcső alá - figyelembe véve azokat az elemeket is, amelyek nem részei a magyar költségvetésnek, hisz közvetlenül az Európai Unióból kell lehívni, egy bizonyos KESZ számla segítségével utófinanszírozással kifizetn i a mezőgazdasági termelők számára , mennyi is ez a költségvetés. Patetikusan hangzik, hogy 400 milliárd forint. Mennyi is ez a 400 milliárd? Ha a Fideszkisgazdakormány utolsó kétéves költségvetéséhez viszonyítjuk, amely mindkét évben 200 milliárd forin t alatt volt, akkor könnyű kiszámolni, hogy ez annak a duplája, amelyet eljuttatunk a termelőkhöz. Azóta is dinamikus az emelkedés, hisz a 2004es év után, amely az első európai uniós esztendő volt, az utólagos elszámolással - márpedig miért ne az eredmény szemléletű elszámolást vennénk alapul, amelyet az ellenzéki képviselők is követelnek, nemcsak az agrárköltségvetésen, hanem az egész csomagon , meghaladja a 300 milliárd forintot, tisztelt képviselőtársaim, több, mint amennyit a költségvetésben ilyen érte lemben terveztünk, amely eljutott a mezőgazdasági termelőkhöz, a törvényes határidőn belül. Ezt szeretném leszögezni önöknek, hisz eddig az Európai Unióból jövő források tekintetében egy esetben nem sikerült betartani a törvényes határidőket, ez pedig önök ön múlt, tisztelt ellenzéki képviselők, hiszen a Fideszkisgazdakormány időszakában az előcsatlakozási forrásként felajánlott SAPARDtámogatásokból, amely 20002004 között állt volna rendelkezésre, 2003ig egyetlen fillért nem tudtunk kihasználni, és az e lső kétéves pénzügyi megállapodás így megbukott. A MedgyessyGyurcsánykormánynak kellett dolgoznia azért, hogy megmentsük ezt a pénzt, és örömmel jelenthetem, hogy ebből sem vesztettünk még egy fillért sem, de ehhez már Európa jóindulatára is szükség volt .