Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 4 (261. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
2347 mindenki behúzódzkodjon a városba. Nem olyan nagy ez az ország, be kéne lakni, és nem nagyvárosokba összpontosítani a problémákat is. Hallottam szeptember elsején a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tanévnyitó nyilatkozatait, beszédét, ú gy fogalmazott, hogy az a célja a kormánynak, a Szocialista Pártnak, hogy az óvoda, az alsó tagozat maradjon meg, lehetőség szerint a szülőhelyükön, lakhelyükön tanulhassanak a gyerekek. Ezzel egyetértek. Valóban sokszor, netán még élesnek is mondható krit ikával illettük az Oktatási Minisztériumot, amely egy nagyon durva körzetesítési politikát csinált az elmúlt három évben, ezeket a kistelepülési óvodákat, iskolákat körzetesíteni akarta. Még csak azt sem állítom, hogy nincs valami igazság még abban a logik ában is, amit ők mondanak, SZDSZesek, Magyar Bálinték, mert valóban a kisiskolák rosszabbul fölszereltek, kevesebb a szaktanár, kevesebb a számítógép. De az alsó tagozaton, a tanítói rendszerben a szakos ellátottság nem probléma, mert tanító van. Az óvodá ban pedig kiváltképpen az otthonos, elfogadó környezet nagyobb érték, mint hogy most vane számítógép, vagy nincs. Sokkal nagyobb érték! Az óvoda a családi burok, szeretetteljes burok kiterjesztése kell hogy legyen, és nem annyira fontos, hogy most hány sz ámítógép, hány mikroszkóp, hány térkép van. Nincs erre szükség az óvodában. Tehát nyugodtan meg lehetne tartani, meg kellene tartani ezt a két fokozatot. Ez nem tükröződik vissza. Azt gondolom, ebben a szándékban a szavak szintjén egyetértünk. De a költség vetésben is egyet kéne érteni. Nem olyan sok gyerekről van szó, nem olyan kriminálisan nagy összegről van szó. De ezek az emberek a legelesettebbek. Még egyszer mondom, nem csak az a baj, hogy kistelepülésen élnek; nagymértékben sújtja őket a munkanélkülis ég, nagy részük cigány. Nem rajtuk kéne ütni, még akkor sem, ha tudom, hogy az euró bevezetése micsoda fegyelmet kívánna a költségvetéstől. Nem rajtuk kellene ütni. A harmadik ilyen pont a művészeti nevelés, a művészeti iskolák. Sokan azt mondják, hogy ez fölösleges luxus, nem finanszírozzák ezt Európa számos országában. Ebben igazuk van, hogy a magyar közoktatás ebből a szempontból kiemelkedő. Évtizedek óta ez az egyik nagy erényünk. Nagyon sok európai ország számára példát, mintát mutatunk, hogy közpénzbő l támogatjuk azt, hogy a gyerekek zenét tanuljanak, táncolni tanuljanak, agyagozni tanuljanak, színházat csináljanak, bábozzanak, értelmesen töltsék az idejüket, ne a tévét bámulják. Néha szembesülünk csak vele: tudják, mennyit néz egy magyar gyerek átlago san televíziót? Három óra huszonkét percet; ez 202 perc naponta. Ehhez képest vágjuk bele a baltát a művészeti iskolák térdébe. Ehhez képest szüntetjük meg a sportnormatívát meg az erdei iskolát. Nem akarhatjuk, hogy ott tespedjenek a gyerekek a tévé előtt , és hízzanak! Sportolni kellene, erdei iskolába kellene járni, kirándulni kellene, színházat kéne csinálni, zenét kéne tanulni. Az iskola mégsem csak matematika meg fizika óra, hanem egy nevelési tér. Minimális összegekkel lehet és kell finanszírozni ezek et. Ezeket a minimális összegeket innen elvonni, csökkenteni bűn. Bűn! Magyarország az Európai Unió tagja. Azzal szembesülünk, amivel egyébként a legtöbb uniós ország most szembesül, hogy vége annak az időszaknak, annak a korszaknak, történelmi korszaknak, amikor az országok adminisztratív eszközökkel, vámhatósággal, kivándorlási adminisztrációval gátat tudtak annak szabni, hogy hová mennek a polgárai. Ma még a régi tagországok szűkkeblűsége hét évig korlátozza a magyar fiatalok munkavállalását. A nyelvtudá s alacsony volta szintén ilyen korlátot állít. De már az érettségizők körében a nyelvtudás sokkalta nagyobb, mint az átlag lakosság körében; igaz, ott csak 12 százalék, az érettségizőknél ez már 50 százalék fölött van. Pár év, öthathét év, és azzal szemb esülünk, hogy ha nem is a legtehetségesebb, de a legbecsvágyóbb, legsikerorientáltabb gyerekeink, tanítványaink elmennek. (10.10) Elmennek Németországba, Angliába, ami nem lenne baj; a baj az, hogy nagyon kevesen jönnek vissza. Mi tartja majd őket itt, vag y mi hozza őket ide vissza? Nincs adminisztratív eszköze egyetlenegy európai uniós államnak sem. Egyetlenegy számba jöhető eszközünk van arra, hogy legyenek majd fiatalok, akik megtermelik, megdolgozzák az önök,
