Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (Mandur László): - DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz):
2326 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Azonnal mindenki tér jen a tárgyra! (Derültség.) Úgy látom, hogy nincs több felszólalási igény. Tisztelt Képviselők! Az általános vitát elnapolom, folytatására a holnapi napon 8 óra 30 perckor kerül sor, lezárására pedig várhatóan délután valamikor. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (Mandur László) : Most a napirend utáni felszólalásokra kerül sor. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Latorcai János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, “Emlékezés az 1956 októberében utolsónak fel szabadult magyar gulágról” címmel. Képviselő úr, öt percben öné a szó. DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Alig egy óra múlva lesz 49 éve, hogy az önkény eltiporta 1956 októberének csodálatos forradalmá t. A 49 év már történelmileg is értékelhető idő, de sajnos a 49 év ellenére a bocsánatkérésekhez, az ünnepi emelkedettség megteremtéséhez még sok mindennel adós napjaink társadalma. Nem csoda ez, hiszen a forradalomról és az azt követő megtorlás éveiről mé g mindig nem rendelkezünk kellő információval. Ez az időszak a maga eseményeivel a történelemtanításnak mostohagyermeke. Most ehhez a témához szeretnék egy kis adalékkal szolgálni. Közismert, hogy az ötvenes évek első felében a börtönök már nem voltak képe sek befogadni a politikai elítélteket, ezért a szovjet gulágok mintájára úgynevezett közérdekű foglalkoztatási intézményeket, valójában koncentrációs táborokat létesítettek, a rabokat robotmunkára kényszerítve. Az egyik ilyen hely a csolnoki bánya volt. A rabokat a Komárom megyei községtől távolabb elhelyezkedő, veszélyesebb tárnákban dolgoztatták, a tábort egy régi meddőhányóra, közvetlenül az egyik akna lejáratához telepítették. A termelés korszerűtlen és egészségre ártalmas körülmények között folyt, amit súlyosbított a folyamatos vízszivárgás és a sújtólégveszély is. A tábor hat betonbarakk épületében összesen 1400 politikai elítélt raboskodott, 120140 köztörvényes bűnözővel, akiket tudatosan kevertek a politikai elítéltek közé. A 48 órás munkahét ritka volt, jóformán minden vasárnap túlmunkát rendeltek el. A táborban nem volt ritka viszont a fizikai fenyítés, sőt elrettentésül egy szökött rabot elfogása után a helyszínen agyonlőttek. A világ és a társadalom eseményeiről a civil bányászok tájékoztatták az elítélteket. Így volt ez 1956. október 24én is, amikor a politikai foglyok, értesülve a pesti forradalomról, lent maradtak a bányában, és éhségsztrájkot kezdtek. Valamennyien elképzelhetjük, mit jelentett ez akkor. A helyiek nem kapcsolták ki az áramot, így a szivattyúk üzemelhettek, a bányát nem árasztotta el a víz, pedig a sztrájkmegszakításnak ez lett volna akkor a legegyszerűbb módja. A tábor parancsnoka katonai segítséget kért. Esztergomból páncélosok érkeztek, körülzárták a tábort, megerősítették az őrséget. Pár órával ezután az ávós őrség hirtelen eltűnt. A katonai egység parancsnoka pedig, amikor megtudta, hogy nem köztörvényes bűnözőkről, hanem politikai elítéltekről van szó, a páncélosok ágyúcsöveit kifelé fordíttatta. Négynapos bányafoglalás és éhségsztrájk után jöttek föl az elítéltek a föld alól. A fenn maradottak lepedőkből készített, nemzeti színű zászlókkal fogadták őket. Amikor az utolsó ember is felérkezett, valaki a Himnuszt kezdte énekelni. Szem nem maradt szárazon - olvashatjuk az egyik visszaemlékezésben. Még október 25én az ügyek kivizsgálására ügyészek érkeztek a táborba. Négy napig eredménytelenül folyt a tárgyalás, míg október 29én a rabok és az ügyészek alkudozását egy fémes csattanás szakította félbe. Az őrség egyik kiskatonája kibiztosította géppisztolyát, s erre megszületett
