Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz):
2255 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem folytatódik a szociális bérlakásépítési program, az otthonteremtés; én nagyon fájlalom. Kérem, gondolkozzanak el rajta, vizsgálják meg, szükségese; egy szociálisan érzékeny kormánynak illene. Ha rólunk az ellenkezőjét állították, kérem, most cáfoljanak rám, de miért nem folytatják, ha azt mondták, helyes és jó dolog? Higgyék meg, Békés megyében - ez gazdaságilag depressziós vidék - a fiat alok elköltöznek, és nem tudom azt mondani, nem tudok semmit sem mondani, mert önök nem mondják, hogy leállították, nem tudok mondani a fiataloknak semmit, hogy mikor kapnak. Mikor kapnak a többgyerekes családanyák lakást? Kérem, segítsenek hozzá, hogy kap hasson Békés és az ország többi rászorult települése szociális bérlakásra forrást és pályázhasson. Még egyszer alázattal kérem önöket. Köszönöm, hogy szólhattam. ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre Molnár Alberté a szó. MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi áll amtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Muszáj néhány adatot a helyére tenni, nehogy a hallgatók fejében ezek a légből kapott számok jelenjenek meg, amelyeket Mádi László képviselőtársam adott elő. Az építőipar termeléséről a következőt szeretném mondani. Az idén az első nyolc hónapban 14,4 százalékkal haladta meg az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbit, szerződésállománya 18 százalékkal több, mint az elmúlt évben. Tehát ha az építőiparról beszélünk, válságágazatról semmiképp se m lehet beszélni. Az elmúlt évben 44 ezer lakás épült Magyarországon; 1991 óta soha nem épült ennyi lakás Magyarországon. Tessék megnézni a statisztikákat, és Mádi úr is rá fog jönni, hogy ez a szám valós és igaz. A következő: a szociálpolitikai támogatást Mádi úr kifelejtette a felsorolásából, mert tudja, hogy sokszorosára nőtt. Volt, aki elvesztett 30 ezer forint adóvisszatérítést, de megnyert 2 millió forint szociálpolitikai támogatást. Tehát ha ezt az egészet egyben kezeljük, és a gyermekenkénti szociá lpolitikai kedvezményt nézzük, ma sokkal könnyebben lehet lakáshoz jutni, nem beszélve arról, hogy az embereknek az elmúlt három évben általában átlagban 30 százalék reáljövedelemnövekedésük volt, ugyanúgy, ahogyan a nyugdíjasoknak is. Tehát a 30 százalék kal magasabb reáljövedelemnövekedés nagyobb alapot ad arra, hogy belevágjanak a családok - vagy azok, akik lakáshoz akarnak jutni - egy olyan lakásfinanszírozásba, amit előtte nem engedhettek meg maguknak. Egyébként több százezer panellakásra fogadtunk, f ogadunk be a napokban is támogatási igényeket. Úgy tűnik, Magyarországon megújulnak az elkövetkezendő évben, az idei évben a panellakások mind technikai, mind műszaki paraméterei, szolgálva az ott lakók életkörülményeit. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Harrac h Péter) : Mádi Lászlóé a szó. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nem cáfolt semmit abból, amit mondtam. Az, hogy az építőipar ebben az évben növekedett, elsősorban az autópálya építésének köszönhető. A lakásépítések vonatkozásában pedig körü lbelül két év kell ahhoz, hogy a tervektől a megvalósulásig eljussanak a polgárok és a családok, tehát igazából ez annak a rendszernek, a polgári otthonteremtési rendszernek az eredménye, hogy a 2000., 2002., 2003. évben indított építések elértek