Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
2250 Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy miközben gőzerőve l folyik a katonai hírszerzés leépítése, amiről tegnap itt szó esett, és azon túlmenően, ami a költségvetés számaiból kiderül, akik jelen vannak, és akik ebben valamelyest tájékozottak, tudják, hogy azok mögött a számok mögött milyen reálfolyamatok húzódna k meg; ezen körülmények között kijelenteni azt, hogy mi tutira tudjuk, hogy az elkövetkezendő húsz évben mi fog történni a környezetünkben, és hogy kik milyen szándékot fogalmaznak meg olyan szigorúan titkos állami dokumentumokban, amit nyilván nem fognak közzétenni egyetlen napilapban sem, és nem fognak róla nemzetközi konferenciákat tartani, hát az finoman szólva egy kissé butuska dolognak tűnik. Azt gondolom, hogy az az ősi mondás, hogy ha békét akarsz, készülj a háborúra, a mai világban sem múlta idejét , legfeljebb ma már nem olyan módon kell készülni, ahogy kellett száz éve, meg a tatárjárás idején, de elhanyagolni az ország védelmét, és kitenni az országot kihívások védtelen fogadására - amilyenné Magyarország hovatovább válik , az súlyos felelőtlensé g. Úgy gondolom, hogy ha a szóhasználat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nem is volt teljesen precíz, Lasztovicza képviselőtársam valami ilyesmire célozhatott. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Iváncsik Imrének adom m eg a szót, két percben. IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, hogy önök itt egy árnyékbokszolást folytatnak, teljesen feleslegesen. Persze nagy figyelemmel meghallgatnám az önök külpolitikusainak a véleményét mindarról, amit önök itt előadnak. Nagyon csodálkoznék, ha ez a Fidesz hivatalos álláspontja lenne, és mélyen el lennék keseredve, ha ez itt egy komolyan vehető és a Fidesz részéről érvényesnek tekinthető politikai álláspont lenne. Amennyiben így van ez, akkor el sem tudom mondani, hogy milyen keserűség van a szívemben, tisztelt képviselőtársaim, mert az az érzésem, hogy önök fel sem fogják, hogy mi történik a nemzetközi politikában napjainkban. Nem értik azokat a tendenciáka t, amelyek zajlanak. Fogalmuk nincs róla, ha itt állandóan arról beszélnek, hogy készülni kell. Volt már olyan bizottsági ülés, ahol meg is nevezték az országokat, amelyekre gondolnak. Közöttük még szövetséges ország is van. Ez aztán mindennek a teteje a s zememben, egy szövetséges országot megnevezni, mint amelyik potenciális támadó ellenfele lehet a Magyar Köztársaságnak. Úgyhogy én a magam részéről az ezzel való agitációt be is fejezném, mert látom, hogy terméketlen talajra hull minden mag, amit hinteni p róbálok. (17.20) De mégiscsak könyörögve kérem önöket, hogy próbálják meg elhinni, és próbáljanak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a környező országok közül szinte mindegyik szövetséges ország, és az a kettő, amelyik nem, kezétlábát összetöri azért , hogy az európai integrációba, a NATOintegrációba közeledjen, illetve hogy részt vehessen a “Partnerség a békéért” programban, éppen annak érdekében, hogy az integrációt minél előbb elérhessék ezek az országok. (Lázár Mózes közbeszól.) Rendben van, képvi selő úr, bizonyára nem érti, amiről én beszélek, de nem probléma. Nem is akarok én többet ezzel foglalkozni. Köszönöm szépen a lehetőséget. Nem nagyon élveztem mindazt, ami eddig ebben az ügyben elhangzott, de ez nyilván nem fontos az önök számára. ELNÖK ( Harrach Péter) : Babák Mihályé a szó. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is végtelenül szomorú vagyok, mert ön azt mondja, hogy itt az ellenzék butaságot beszél - lehet, előfordulhat , meg azt is,