Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KATONA BÉLA (MSZP):
2234 Gőgös Zoltáné a szó. GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tállai képviselőtársam még biztos an emlékszik az adóvitára. Akkor bemutattam és utána oda is adtam Pintér György pápai lakos 2001. januári és 2005. januári bérlapját. Két órán keresztül vizslatták képviselőtársaim, csűrtékcsavarták, és próbáltak abból valamit kihozni. De mi derült ki bel őle? Az, hogy 2001ben, az önök idején 121 ezer forint bruttó fizetésből levontak 37 ezer forint adóelőleget, majd 2005 januárjában 135 ezer forint bruttó fizetésből levontak 17 ezer forint adóelőleget. Képviselőtársam, lehet arról beszélgetni, hogy ki hog yan kezeli az adótörvényeket! Azt is mondták, hogy ez a bérlap hamis - persze nem hamis. Akárhogy csűrikcsavarják, egyértelműen csökkentek az adók, ezt Pintér György bérlapja bizonyítja. A többi az mind melléduma. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach P éter) : Szabó Zoltánnak adom meg a szót. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha már el tetszettek mondani, hogy az Eurostat számai mennyire pontosak, azt javasolnám, hogy amikor az állam adósságáról van szó, akkor is tessenek k edvesek lenni az Eurostat adatait figyelembe venni. Az Eurostat adatai szerint 57,1 százaléka az államadósság a GDPnek, és nem 63, mint azt Tállai képviselő úr mondta. Persze tudom, önök azt mondják, hogy de ha nem számítjuk bele a nyugdíjkorrekciót. Ez i gaz. De ha még a tejútrendszer átmérőjét is hozzáadjuk, képviselőtársaim, akkor 80 százalékra fog nőni az államadósság! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök elmondták, hogy milyen katasztrofális folyamatok zajlanak a költségvetésben, a hiány növekedésében, de k özben elmondták, hogy mire kell több pénzt fordítani jövőre: az alapkutatásra, a műszaki fejlesztésre, a rendvédelemre és közbiztonságra, az oktatás minden területére, a gyógyítómegelőző ellátásra, az idősek ellátására, szociális és jóléti intézményi szol gáltatásokra, kultúrára, egyházakra, kis- és középvállalkozásokra, a közúti közlekedésre, a vasúti közlekedésre, továbbá a mezőgazdaságra. Tisztelt képviselőtársaim, ha erre mind többet költünk, akkor tessenek megmondani, hogy mire költsünk kevesebbet. (Ba bák Mihály: A saját zsebetekre.) Babák képviselő úr, én megértem, hogy önnek nagyon fáj hallani az igazságot, de van egy ajánlatom: ezentúl ne terjesszenek rólunk több hazugságot, és akkor mi sem fogjuk elmondani önökről az igazat. Köszönöm szépen. (Derült ség és taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, hogy az MSZP felhasználjae még a 2 perc 2 másodpercét. Élő Norbert jelentkezett. (Élő Norbert: Kinyomtam! Véletlen! Véletlen!) Nem ki, hanem benyomta, képviselő úr. (Élő Norbert: Vé letlen. Nem sikerült kinyomnom, bocsánat. Véletlen volt.) Most már csak Katona képviselő úrra várunk, hogy nyomja meg a gombot. (Dr. Katona Béla: Megnyomtam.) Nyomja, nyomja, de nem jelentkezik. (Dr. Katona Béla: Nálam világít.) Nem normál, hanem kétperces . (Dr. Katona Béla: De normál!) Legyen. Két perc két másodpercre öné a szó. DR. KATONA BÉLA (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehetett volna ez egy jó vita is. S mivel egy nap még hátravan a költségvetési vitából, én abban reménykedem, hogy holnap a lényegrő l fogunk vitatkozni. Arról ugyanis nem érdemes vitatkozni, hogy a gyermektámogatások jövőre emelkedneke 32 milliárd forinttal vagy nem, mert ez tény, ez benne van. De hogy ez jól vane elosztva, hogy aze a legjobb elosztási módja a gyerektámogatásoknak, ahogy az most a költségvetésben van, azon lehet és érdemes vitatkozni, erről a kormánypártoknak és az ellenzéki pártoknak mindig vitában kell kialakítaniuk a véleményüket. Azon nem érdemes vitatkozni, hogy az adóterhelések az elmúlt négy évben 39 százalékr ól 36 százalékra csökkentek a járulékokkal együtt, mert ez tény. Arról érdemes