Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Bátor és igazságos felvirágoztatás” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
2039 Tisztelt Miniszter Úr! Ne hara gudjon, hogy ezt merem kérdezni, mert önök mostanában igen sértődékenyek: ön szerint miért tartunk fenn egy kormányt az adófizetők pénzén? Mert egy kormány és a minisztériumok fenntartása igen nagy költségekkel jár. Vajon nem azérte, hogy az állampolgárok at, jelen esetben a gazdálkodókat megfelelően informálják? Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Gráf József miniszter úr válaszol. GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Tisztelt Képviselőház! Kedves Képvise lő Úr! Először is szeretném közölni önnel, hogy fáziskésésben van, a gazdák ugyanis már nem várják a környezetalapú támogatás kifizetését, egy hete már folyamatosan fizetjük, és behoztuk azt az elmaradást, ami ezen a területen volt. Ezenkívül már előre fel vehették a SAPStámogatást, illetve a topup támogatás egy részét, de ha nem tették, akkor december 15éig a SAPSot 90 milliárd forint értékben, február 15ig pedig a topupot is hasonló nagyságrendben meg fogják kapni. Ezenkívül utolértük magunkat az erd őtelepítési pályázatok elbírálásában, a tejkvóta kifizetésében, a kedvezőtlen adottságú területek pályázatainak az elbírálásában; a SAPARD befejező szakaszába ért, és a kifizetések folyamatosak, és az AVOPban már 11 milliárdot fizettünk ki, és december 31éig 17 milliárdot fogunk kifizetni. Azaz az, amit én májusban ígértem, hogy ez év végére behozzuk a lemaradásainkat, gyakorlatilag megtörtént. Közel 200 milliárd forintot fogunk négy és fél hónap alatt kifizetni a gazdálkodóknak. Amiben gondunk és problém ánk lehet, az az európai uniós gyakorlat, amikor 25 milliárd forint áll a számlánkon, azt az utolsó fillérig el kell költenünk, és úgy igényelhetjük a következő fordulót. De ezt is megoldjuk, mert a pénzügyminiszter úrral megegyeztünk abban, hogy amennyibe n háromszor nem tudjuk megforgatni december 31ig ezt a 25 milliárd forintot, abban az esetben a KESZről január 3án igényelhetünk, és a magyar állam fogja megelőlegezni. (15.50) Tehát önnek az a felvetése, hogy mi érzéketlenek vagyunk a gazdák iránt, és nem fizetjük ki a támogatásokat, a mai nappal egyszerűen már nem igaz. Abban teljesen igaza van, hogy jelentős késések voltak ezen a területen, ezért is voltam kénytelen a kifizető ügynökség teljes szervezeti átalakítását elvégezni, és megszabadulni azoktó l az emberektől, személyektől, akik nem abban a szellemben végezték a tevékenységüket, ahogy azt én vagy a parlament elvárná tőlük. Azóta folyamatosak ezek a kifizetések. Sőt a következő időszakban megpróbáljuk az igényléseket is egyszerűsíteni, ami azt je lenti, hogy nem kell külön a környezetgazdálkodásra és a földalapú támogatásra igényt benyújtani, hanem ezt egyben megtehetik. Abban igaza van önnek, hogy ebben kulcsszerepük van a falugazdászoknak, ezért az én időszakomban eddig sem csökkent és ezután sem fog csökkenni a létszámuk, a 650 falugazdászra szükség van. Az, hogy piaci alapon valakik a szolgáltatásaikat árulják az interneten, a vállalkozás szabadságába belefér. Azt gondolom, hogy a magyar gazdálkodóknak nem kell igénybe venni az ilyen típusú szol gáltatásokat, hiszen a falugazdászhálózat és az MVH kirendeltségei felkészültek arra, hogy számukra minden információt megadjanak. De azt, hogy valaki szolgáltatást áruljon az interneten, a magyar kormánynak nem áll módjában megtiltani, mert sértené az eu rópai uniós, de a világkereskedelmi szabályokat is. Úgy gondolom, hogy azokat a feladatokat, amiket a minisztérium május 1je óta vállalt, teljesítettük, a kifizetések hiánytalanul és pontosan mennek, és december 31ig megpróbálunk minden lehetséges támoga tást kifizetni. Amit pedig valamilyen oknál fogva - ez az ok csak az EUs pénz nem megforgatása lehet - most nem tudunk kifizetni, azt január 3án a KESZ számláról ki fogjuk fizetni. Minden magyar gazdálkodó nyugodt lehet, hogy a kisebb támogatással szembe n nem fog késedelmes kifizetéseket kapni.