Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - KARSAI PÉTER (MDF):
2004 költségvetéssel való gazdálkodással hozzá tudnak járulni a közigazgatás korszerűsítési és ésszerűsítési törekvéseihez. Az intézményrendszernek nyújtott 9589 millió, vagyis 9,5 milliárd forint költségvetési támogatással szemben ugyanis ugyanennyi köl tségvetési befizetés áll szemben más, a GKM felügyelete alá tartozó intézmények részéről; például a közlekedési felügyeletek 4,4 milliárdot, a Hungarocontrol 2,1 milliárdot, az Országos Mérésügyi Hivatal 0,6 milliárdot fizet be a közösbe, amit azután a töb bi intézmény fenntartására oszt szét a tárca. Az ország versenyképességének növelése, az ország gyors ütemű, az export és a beruházások által vezérelt növekedési pályára állítása érdekében a tárcának a 2006. évben továbbra is kiemelkedő feladata a külföldi működő tőke beáramlásának ösztönzése, a kis- és középvállalkozások megerősödését szolgáló támogatási programok működtetése, az országos közúthálózat forgalombiztos állapotának fenntartása, az elmaradt fenntartási feladatokból adódó leromlási folyamat megá llítása, a gyorsforgalmi és közúti infrastruktúra fejlesztése. A tárcánál a beruházásösztönzési célelőirányzat szolgál a magyar gazdaság versenyképességének javítását eredményező, munkahelyteremtő, működőtőkebevonást szolgáló támogatási rendszer működteté sére. Erre a célra a jövő évben 4,6 milliárd áll rendelkezésre, ez alapvetően egyedi nagyberuházások céljaira lesz fordítva. A kis- és középvállalkozások fejlődését szolgáló támogatások finanszírozását a GKM költségvetési fejezetében a kis- és középvállalk ozói célelőirányzat biztosítja. Annak érdekében, hogy a kkvk, a kis- és közepes vállalkozók egyszerű eljárással, gyorsan juthassanak forrásokhoz, a tárca folytatja a három évvel ezelőtt elindított Széchenyikártya programot, csak most már a kártya révén 1 0 millió forint összegig lehet egyszerűsített eljárással szabad felhasználású, likviditási problémákat kezelő forráshoz jutni. A hazai forrásokon túlmenően a beruházásösztönzésre, valamint a kis- és közepes méretű vállalkozások támogatására a gazdasági ver senyképesség operatív programja tartalmaz forrásokat. A GVOP előirányzatai között beruházásösztönzésre 7,1 milliárd, a kis- és középvállalkozások fejlesztésére 16,3 milliárd, összességében több mint 23 milliárd forint áll rendelkezésre, amely ből az EUs forrás 16,4 milliárd forint. Tekintettel arra a tényre, hogy szigorú televíziós közvetítési keretben mondhatjuk el a mondanivalónkat, a táblára pillantva úgy látom, hogy a felszólalásom második részéről, amely az útpénztárral, a k özlekedési, a közúthálózatfejlesztési programmal, az infrastrukturális fejlesztésekkel és a MÁVval szeretne foglalkozni, csak a késő délután, este következő folytatásban lesz lehetőségem beszélni. Úgyhogy köszönöm szépen a türelmüket, és akkor este vissz atérnék a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezet kicsit részletesebb kibontására és ismertetésére. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Karsai Péter, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Öné a szó, képviselő úr. KARSAI PÉTER (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Herényi Károly frakcióvezető úr utalt arra, hogy a következő képviselők a hozzászólásaikban fogják a költségvetési törvény l eglényegesebb tételeit elemezni, így most folytatnám a tervezett sarokszámok kritikájával. A tervezett sarokszámok, illetve a 2006. évi költségvetés sok bizonytalanságot tartalmaz. Ennek egyik oka, hogy a 2005. évi teljesítés helyzete nem tekinthető át, de köztudottan lényeges pontokon rossz. Másrészt függő elszámolástechnikai kérdések vannak az Eurostattal, így például az autópályaelszámolás, a Gripenprogram bizonytalansága, amelyek átformálják a sarokszámokat.