Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz):
2001 fejezete módosítása és az egyes közigazgatási nem peres eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló törvénytervezet végrehajtásához 107 fős létszámfejlesztés, az elektronikus információszabadság v égrehajtásához szükséges egyszeri informatikai fejlesztés, valamint a központi beruházások befejezéséhez szükséges támogatás. Ez körülbelül mintegy 3 milliárd forint többletigényt jelent. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a többletigényeket jogosnak tartjuk, de a már korábban mondottakat figyelembe véve a fentiekben felsoroltak megvalósítását és a költségvetési törvényben történő szerepeltetését elengedhetetlennek tartjuk. Az ügyészség által benyújtott többletigényt szintén jogosnak tartjuk, és az Állami Szám vevőszék jelentése szerint a többletigények számokkal vannak alátámasztva. Ilyen elengedhetetlen többletigény teljesítését tartjuk szükségesnek a büntetőeljárási törvény módosítása miatti többletfeladatokra, amely 92 fő felvételét jelenti, valamint a 8 szá zalékos illetményalapemelést. (13.10) Ez a két tétel mintegy 2,5 milliárd forint többletigényt jelent. Tisztelt Ház! A felsoroltakból kitűnik, hogy a kormány a hatályba lépő törvénymódosítások - büntetőeljárás, polgári perrendtartás - végrehajtásához nem biztosítja a szükséges költségvetési fedezetet. Ez esetben akkor hogyan tudnak hatályba lépni a törvénymódosítások? Elengedhetetlennek tartjuk a bíróságok folyamatos informatikai fejlesztését, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy milyen hamar amortizálódik a szá mítástechnika, ennélfogva azok fejlesztése, cseréje napi feladat. Csak ezen fejlesztések megvalósulása esetén érhető el az ítélkezési munka színvonalának és hatékonyságának további javítása, az eljárások ésszerű időtartamának biztosítása, a kedvezőbb ítélk ezési feltételek kialakítása. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által igényelt fejlesztési források döntően a bíróság alapfeladatellátását biztosítják. Tisztelt Ház! A mindnyájunk számára irány- és mértékadó ÁSZjelentés bíróságok fejezetéről szóló része az alábbiakat tartalmazza. A bíróságok fejezetnek tevékenységből adódóan nagyarányú többletbevétel realizálására nincs lehetőség. A jogszabályok és a jogi szabályozás egyéb eszközei által meghatározott feladatok ellátásához szükséges forrást a fejeze t nem tudja kigazdálkodni. Magyarra lefordítva: az ÁSZjelentés azt tartalmazza, hogy a kormány által 2006ra vonatkozóan benyújtott költségvetés tervezete nem biztosítja a bíróságok részére a korszerű, zavartalan ítélkezéshez szükséges pénzügyi fedezetet. Szintén az ÁSZ állapítja meg azt, hogy a fejezet szerződéssel még alá nem támasztott beruházási munkák későbbi évekre halasztását kezdeményezi. Ismereteink szerint a Kazincbarcikai Városi Bíróság épülete már olyan állapotban van, hogy az méltatlan mind a bírói munkához, mind a bírósági ítélkezés tekintélyének megóvásához. Éppen ezért fájlaljuk, hogy a megvalósítása, illetve a beruházás megkezdése tovább csúszik, és talán 2006ban beindul. HajdúBihar megyei képviselőként számomra a legszomorúbb az, hogy a Debreceni Városi Bíróság továbbra is méltatlan körülmények között kénytelen működni, és a beruházás még 2006ban sem indul meg. Annak ellenére nem, hogy Debrecen város önkormányzata felajánlása lehetőséget adott arra, hogy ne a meglévő épületet toldozgassá kfoldozgassák, hanem a Debreceni Ítélőtáblával azonos tömbben, a megyei bíróság szomszédságában, új épületben kerüljön elhelyezésre. Ezzel mindenki számára példaértékű igazságügyi centrum jöhetett volna létre Debrecenben. Az épület tervei elkészültek, és a kivitelezés pénzügyi okok miatt leállításra került. Természetesen szó sincs arról, hogy minderre - mármint az építkezés leállítására - azért került sor, mert Debrecen ellenzéki vezetésű város. Hogyan is szól a 2006. évi költségvetés szlogenje: többet kev esebből. Ezzel csak az a baj, hogy jól hangzik ugyan, de egy szó sem igaz belőle, mint az a gyakorlatban már bebizonyosodott a másik szlogenről, ami így hangzott: több pénzt az önkormányzatoknak. Ennek igazságtartalmáról csak az önkormányzati vezetőket kel l megkérdezni.