Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SZABÓ LAJOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke, a bizottságok összefoglalt véleményének előadója:
1961 közben a deficit csökkentésének kívánalma sem sérül. Ezért Magyarország alapvető érdeke, hogy minél felkészültebbek legyünk az uniós források fogadására. Ennek a kívánalomnak a jövő évi költségvetés maradéktalanul megfelel. A költségvetés 140 m illiárd forintot tesz hozzá az EUból érkező összesen 309 milliárd forintnyi fejlesztési támogatáshoz. A Közösségből összesen - a nem költségvetésen keresztül érkező pénzeket is figyelembe véve - közel 500 milliárd forinthoz jut az ország. Ez az ez évi 268 milliárd forinttal szemben jövőre összesen 448 milliárd forint uniós fejlesztési forrás, és ennek a hazai társfinanszírozási része áll majd rendelkezésre modernizációra. Uniós forrás nem veszhet el, ezért a költségvetési kiegészítés előteremtése alapvető fontossággal bír, csakúgy, mint a támogatások hatékony és gyors felhasználásához szükséges intézményi háttér, amire szintén megvannak a források. Erős, életképes vidék nélkül nincs erős, életképes Magyarország. Erre reflektálva a jövő évi költségvetés agrá r- és vidékfejlesztési célokra az idei évihez képes 72 milliárd forinttal többet, mintegy 400 milliárd forintot kíván fordítani. Ez azt jelenti, hogy nemcsak fejlesztési, hanem jelentős összegű jövedelemkiegészítő támogatásban is részesülnek a termelők. Ti sztelt Ház! Az uniós támogatások minél nagyobb mértékű felhasználása és a közigazgatás hatékonyságának javítása érdekében 2006ban egyszerűsödik az intézményhálózat, a termelők, a lakosság egyszerűbben, gyorsabban juthatnak az agrár, valamint a földügyi i gazgatással kapcsolatos ügyeik elintézéséhez. Néhány szót mondanék a turizmusról, a környezetvédelemről és a kultúráról is. A jövő évi költségvetés jelentős hangsúlyt fektet a turizmusra, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a hazánkba látogató külföldiek nálun k elköltött forintja az egész ország vagyonát gyarapítja. Éppen ezért tartom fontosnak megemlíteni, hogy az ágazat jövőre több mint 50 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, és összességében közel 23 milliárd forint áll rendelkezésre a turizmus támogatásár a. Minőségi élet csak élhető környezetben lehetséges. A környezet- és természetvédelem programja egyben az életminőség javításának a programja is. Ez a törekvés tükröződik a benyújtott javaslatban is, jövőre közel 2 százalékkal kívánunk többet költeni a fe nntartható fejlődés elve és a környezetvédelmi szempontok érvényesítése érdekében. A kultúrával kapcsolatos alapvető feladat az esélyegyenlőtlenség csökkentése a kulturális javakhoz való hozzáférésben. Ennek érdekében létrehoztuk a közkincsprogramot, az eh hez kapcsolódó hitelprogram keretében hosszú lejáratú kedvezményes hiteleket biztosítunk kulturális intézmények felújítására, könyvtárbuszok üzemeltetésére, valamint ifjúsági klubok kialakítására és megújítására. Ezzel a kultúra, a művelődés lehetősége min denki számára elérhetővé válik szerte az országban. A kultúrafinanszírozás stabilitásának, kiszámíthatóságának érdekében a nemzeti kulturális alapprogram átalakítása elkülönített pénzügyi alappá a 2006. évi költségvetés elfogadásával meg fog történni. Önko rmányzatiság: 2006ban a helyi önkormányzatok 2900 milliárd forintból gazdálkodhatnak. Ennek fele a központi költségvetésből, illetve az Európai Unió fejlesztési alapjaiból és az ezekhez kapcsolódó társfinanszírozásból származik. Ez az összeg 1450 milliárd forint, amely - figyelemmel a 2006. évi feladatváltozásokra - több mint 7 százalékkal haladja meg a 2005. évi ilyen forrásokat. A munkanélkülifoglalkoztatás bővítése céljából az önkormányzatok közmunkaprogramban való részvételét a normatív kötött felhasz nálású források között elkülönített összeg ösztönzi. A közcélú foglalkoztatás támogatásával együtt a településeken élők munkahelyi gondjainak enyhítését 15,1 milliárd forinttal támogatjuk jövőre. Ezek alapján a jövő évi költségvetés nyertesének ugyan nem m ondható az önkormányzati szektor, de azt hiszem, hogy ez az összeg korrekt, kiegyensúlyozott gazdálkodást tesz lehetővé számukra. Mindenképpen szeretnék még kitérni egy kérdésre. Az elmúlt évek során sajnos a költségvetés bevételei gyakran nem a tervnek me gfelelően folytak be. Ennek okai ismertek, ezekről most nem beszélnék. Ennek fényében nagyon örvendetes, hogy az ÁSZ véleménye alapján a költségvetés