Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 24 (257. szám) - A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
1792 Erre most lehet, hogy önök nem gondolnak, nem is gondolják, hogy ez következik belőle. Persze lehet arra utalni, hogy itt van előttünk egy környezeti hatásvizsgálat, egységes környezethasználati engedélyezési eljárás, csak szeretném elmondani, ez egy olyan keret, ami igazából nem is teljes keret, és olyan mellékletekre hivatkozik, amit egyrészt nem ismerünk, másrészt egy olyan anyagot kaptunk, ami nem teljes, tehát a mai napig nem lehet tudni, hogy a kormányegyeztetésen, a tárcaegyeztetésen mi lett belőle. Ezek után a hatásvizsgálatot ennyire megkurtítani, és ennyire elhagyni, azt gondolom, hogy barátságtalan lépés. De lelkük rajta, önök nem hiszem, hogy környezetet akarnak védeni, hanem a környezet ellen vétenek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm, képviselő úr. Miután további felszólaló nem jelentkezett, ezért a vita e szakaszát és egyben az egész részt lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, hogy mikor kíván reagálni. (Dr. Gombos András: A szavazás előtt.) A szavazás előtt kíván reagálni. A módosító javaslatokról várhatóan a következő ül ésünkön határozunk. A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Soron következik a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény mó dosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Farkas Imre, Jauernik István, Godó Lajos képviselők önálló indítványát T/16418. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/16418/8. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a részletes vitát egy sz akaszban folytassa le az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) A látható többség az indítványt elfogadta. Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. és 2. pontjaira. Megadom a szót Kékkői Zoltán képvise lő úrnak, a Fideszből. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Először az 1. számú módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni, de mivel 5 percbe nem fog beleférni, előre jelzem, hogy a 2. számú módosító javaslathoz is szeretnék hozzá szólni. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat 1. §a értelmében a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény 5. § (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: “Az NFA az 55. évet betöltött, saját jogú nyugellátásban részesülő tulajdonostól, továbbá a 62. életév feletti tulajdonostól a termőföldet a külön jogszabályban meghatározottak szerinti feltételek esetében életjáradék fizetése ellenében megvásárolhatja.” Módosító javaslatom - mivel ez a módosítás teljesen felesleges - kis eltéréssel az eredeti (2) bekezdést állítja vissza, amelyik ezek után így szól: “Az NFA a nyugdíjas tulajdonostól a termőföldet a külön jogszabályban meghatározottak szerinti feltételek esetében életjáradék fizetése ellenében meg vásárolja.” A probléma az, hogy egyfajta sanda szándék teljesen szakszerűtlenül, a törvényalkotói munkával össze nem egyeztethető formában került beterjesztésre. Ezt már az általános vitában elmondtam, s mondom most is, ezen nem kell megsértődni, képviselő társam, maguk a törvénymódosítást benyújtó képviselők is elismerték a bizottsági vitában, hogy valóbaján nem lenne szükség törvénymódosításra, csupán kormányrendeletet kellene módosítani. Jelenleg tehát nem mással állunk szemben, mint a