Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 11 (254. szám) - Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezetváltozással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatáskörök... - ELNÖK (Harrach Péter): - GODÓ LAJOS, a mezőgazdasági bizottság előadója:
1390 módosításokról van szó, amit sokkal korábban meg lehetett volna tenni, mondjuk, a nyár elején be lehetett volna terjeszteni ezek et a javaslatokat, és lehetett volna hozzá nyugodtan módosító indítványokat írni. Ahogy hallom, képviselőtársaim is elég szép számmal nyújtottak be módosító indítványt. Bizony, ez rövid idő volt, amit a törvénnyel el lehetett tölteni. Arról nem is beszélve , hogy a bizottsági ülés előtt egy nappal kaptuk meg a törvényjavaslatot, és felosztottuk egymás között, hogy ki melyiket tudja megnézni, de hogy részletesen mind a kettőt a bizottsági ülésre nem lehetett áttanulmányozni, az egészen biztos. Bizonyos bizalm at ébresztett az, hogy ígértek két végrehajtási rendeletet, ami sajnálatos módon - a bizottsági ülésen is így fogalmazódott meg - nem állt még a bizottság tagjainak rendelkezésére, és enélkül nagyon nehéz a döntés. Hozzáteszem: azóta rendelkezésünkre áll, még nehezebb a döntés, mert bizony amikor csak mellékletekre hivatkoznak - de erről majd megint később , akkor nehéz ezeket a rendeleteket olyan dokumentumnak felfogni, ami segíti a munkánkat. Az látszik a javaslatból, hogy a környezetvédelmi engedélyezés i eljárást szeretnék egyszerűsíteni. Mi azt látjuk ebben, hogy ez a legfőbb cél - legalábbis az előterjesztő szerint - nem fog érvényesülni, inkább egyfajta áttekinthetetlenség az, ami első olvasatra kitűnik. Amikor képviselőtársam az előbb a többségi véle ménynél azt mondta, hogy a fenntartható fejlődést szeretné szolgálni, akkor az indoklásból szeretném azt a mondatot kiemelni, hogy mármár a mostani engedélyezési eljárás a fejlődésnek az egyik gátja. Képviselőtársam, melyik fejlődésnek a gátja? Azt gondol om, hogy ez a fajta lazítás, amit most teszünk, a fenntartható fejlődés gátja. Tisztelt Képviselőtársaim! Az az érzésünk, hogy most késésben vagyunk, jogharmonizációra fogjuk azt, amit teszünk, de az lenne a szerencsés, ha a nemzeti érdekeket tartanánk sze m előtt, nevezetesen, úgy fogalmazták meg képviselőtársaim, hogy ne hajtsunk végre olyasmit külső kényszer miatt, ami később olyan károkat okoz, amit nehéz lesz orvosolni. Azt gondolom, hogy ezt érdemes volna megszívlelni és e szerint dönteni, és talán a m iniszter úrnak a módosító indítványokat majd befogadni. Újra és ismételten elhangzott, hogy a jövőben - ha lehet ezt kérni - a rendelettervezetekkel együtt kérjük az anyagot, mert enélkül nem tudjuk átnézni. Az indoklással - már nem egyszer előjön környeze tvédelmi témájú törvényeknél - egyetértünk, az indoklásban megfogalmazottakkal nincs baj, azt a célt el tudjuk fogadni, csak az, ami az indokolásban szerepel, nem köszön vissza az egyes paragrafusokban, az az elképzelés, ami az indoklásban van, nem jön vis sza, sőt azt lehet mondani, hogy annak a szöges ellentéte jön vissza. Még egyszer zárásképpen annyit szeretnék mondani, hogy ahhoz képest, hogy számos és komoly módosítást hajtottak végre, illetve nyújtottak be az egyes törvényekhez - ahogy jeleztem, huszo nnégyet , rendkívül rövid idő állt rendelkezésre, és ez a környezetvédelemnek egy picit a súlyát mutatja a mai kormányban. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekkel együtt a bizottság 11:8 arányban támogatta ezt az előterjesztést. Köszönöm szépen a figyelmük et. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Godó Lajos képviselő úrnak adom meg a szót, aki a mezőgazdasági bizottság álláspontját ismerteti. GODÓ LAJOS , a mezőgazdasági bizottság előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság szeptember 27én megtárgyalta az egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezetváltozással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot, és azt általános vitára alkalmasnak minősítette.