Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 11 (254. szám) - „A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
1349 az MSZPs képviselők soraiban. - Az elnök cse nget.) valótlanságot állítanak. Kovács Tibornak üzenem - sajnálom, hogy nincs itt a teremben, meséljék el neki! , ő volt az, aki azt mondta, hogy az aranyrészvények biztosítékot jelentenek az állam számára, hogy az Európai Bíróság döntése nyomán az egész Európai Unióban meg kell szüntetni ezt az intézményt, egyébként már a magyar parlament előtt is van egy ilyen törvényjavaslat. Kérem tehát, hogy tájékoztassák a képviselő urat, egy kicsit idejétmúlt a hozzászólása. Dióssy Gábor államtitkár úr Csernobilt és a csernobili katasztrófát az állami tulajdonnal hozta kapcsolatba. Államtitkár úr, Csernobil a diktatúrának és a diktatúra működési mechanizmusának az iskolapéldája, nem az állami tulajdonnak. (Közbeszólások az MSZPs képviselők soraiból.) Paksot nem kívá nják privatizálni. Paks nem más, mint az MVMtulajdoncsoportban, a szatyorban egy nagyon drága áru, és hogyha az MVMet privatizálják, megy vele a szatyorban a Paksi Atomerőmű is - ezt egyébként nyilván mindenki tudja, csak nem szoktuk így elmondani. Az en ergiaipar privatizációja során Kaliforniában kártyavárként omlott össze az energiahálózat - európai példát is lehetne említeni, Olaszországban történt hasonló , és ez azért van így, mert a magáncégek menedzsmentjei, ahogy nagyon helyesen mondta az államti tkár úr, abban érdekeltek, hogy a profitot maximalizálják a tulajdonos számára. Egy állami tulajdonban - most az energiaiparról beszélek - az a fő cél, hogy a lehető legolcsóbban maximális ellátásbiztonságot nyújtson az állam (Az elnök a csengő megkocogtat ásával jelzi az időkeret leteltét.), elviselhető áron. Köszönöm. (Taps a fideszes képviselők soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Toller László képviselő úrnak, MSZP. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor b eléptem a terembe, azt hittem, valamiről lekéstem, de látom, hogy semmiről nem késtem le, hiszen amit előre vártam, körülbelül az zajlik: vezérszónoklatok, és utána mindenki elmondja az egyéni sérelmét, bánatát, örömét a privatizációval kapcsolatosan, lehe tőleg úgy (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.) , hogy a másikra valamiféle rossz fény vetüljön. Kedves Uraim és Hölgyeim vagy Hölgyem és Uraim! Ezt a privatizációt annak idején a rendszerváltók döntötték el, azt, hogy ami nem állami tulajdonba va ló (Révész Máriusz: Ne viccelj!), innen már majdnem egyedi ízlés kérdése volt, hogy mi történjen, bizony egy új államosításon keresztül a privát piacra való visszavezetést, a gazdaság valamennyi elemének a piacra való visszavezetését tűzték ki célul. Ez eg y nagyon jól sikerült mutatvány lehetett volna, ezt a mutatványt megcsinálták a németek, elég ügyesen: két év alatt az egészet eldöntötték, a teljes KeletNémetország tekintetében két év alatt lezajlott az egész privatizáció, az állami tulajdonba vétel és a piacra újravisszavezetés kérdése tekintetében. (11.50) Persze, ott volt egy szegmense ennek a dolognak, a közvagyon, a helyi közművagyon, illetve a helyi közfeladatok, amelyből egyszerűen csak átvitték a Stadtwerke mintáját a keleti tartományokba, és el volt intézve a dolog. Tehát viszonylag könnyű megoldások is lehettek volna. Persze, ez esetben a hozzáférhetőség az állami vagyonhoz bizony korlátozott volt vagy lett volna, ha a német modellt választjuk. Mi egy hosszabb folyamatot választottunk, kinézte magának mindenki vagy menedzsment, vagy tulajdon, vagy részesedés címén a maga vagyontárgyát, és elindult annak nyomában. Emlékezzünk arra, hogy az első parlamentben a privatizációs minisztert a saját frakciója hogy szavazta le! És miért? Nem, önöknek, Fid esznek ebben semmiféle gondja nem volt, jókat mosolyogtak rajta, a privatizáció abszolút bajnokának tekintették magukat egészen tegnapelőttig. Hogy hol fordult meg ez a kérdés, az egy nagy történet, s ezt a nagy történetet még
