Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 11 (254. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár:
1308 Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtá rsaim! Kedves Szalay Képviselő Úr! Én azt hittem, hogy valóban valamilyen sporttárgyú szokásos reggeli hozzászólás lesz, de úgy látom, hogy ön rendkívüli módon szeretheti a sportot, ámbár rendkívüli módon utálhatja a miniszterelnök urat. (Szalay Ferenc: A miniszterelnök utálja a sportot.) Hiszen lassan oda jutunk, hogy minden dologról, ami önnek egyáltalán a szakmai létében eszébe jut, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat hozza valamilyen összefüggésbe. Amennyiben ezt orvosi esetnek tekintjük, akkor mondhat nánk azt, hogy kérdezze meg elnökét vagy alelnökét. Alelnökét mindenesetre megkérdezhetné, hiszen az, hogy az Olimpiai Bizottság kapcsán, az olimpiai sport kapcsán hogyan alakulhattak ki ezek a visszaélések, hogy lett ilyen botrányos adott esetben a súlyem elők ügye, ha valahol házon belül ön bizalmas információkhoz juthatna, Schmitt úrtól minden bizonnyal bizalmas információkhoz juthatna. Úgyhogy ajánlanám is szíves figyelmébe, hogy mielőtt ezt is a miniszterelnök úrra keni, azért előtte házon belül legaláb b egy kicsit beszéljék meg ezt a dolgot. Szeretném hozzátenni azt is, hogy ha valamely kormány tett azért, hogy a doppingügyekben tisztességes vizsgálatok legyenek, és szankcionálják is ezt a kérdést, akkor ez a mostani kormány tett, hiszen önnek is tudnia kell, hogy elfogadtuk a nemzeti doppingellenes stratégiát. Erről, ha nem tévedek, körülbelül két hete ugyanilyen napirend előtti hozzászólás, kormányreakció kapcsán én magam tájékoztattam önt. Szeretném fölhívni hát a figyelmét, hogy nemcsak arról van szó , hogy lépéseket teszünk laborügyben, nemcsak arról van szó, hogy ezt a sportszövetségek elfogadását, támogatását is bíró stratégiát bevezetjük, vagyis szankcionálásra kerül, hanem már ez előtt, még a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter márciusban re ndelkezett arról, hogy azokban a sportágakban, ahol ilyen csúnya, az ország jó hírét is kockára tevő esetek fordulnak elő, ott az állami támogatást csökkentsék, illetve megvonják. Vagyis úgy gondolom, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a dolog ne ismétlődhessen meg. Ugyanakkor szeretném felhívni arra is az ön figyelmét, hogy amit mond, Gyurcsány Ferenc persze az oka mindennek ebben az országban, leginkább ön szerint, ami rossz, vagy amit rossznak tart. (Soltész Miklós: Az olimpia előtt lemondott, v agy nem?) De ha nézzük az átszervezések kérdéskörét, akkor azért hadd mondjam el, hogy 1990 és 1998 között a Belügyminisztérium irányításával működött az állami sportszektor. Ez most is így van, tehát egy bevált konstrukcióhoz tértünk vissza, nem látok ben ne semmi rendkívülit. Szeretném elmondani önnek azt is, hogy kétségkívül, amit ön rendkívüli módon szeret idézni, hogy 2002ben milyen sok is volt a sport támogatása, az ugye abból állt, hogy különböző kötelezettségvállalásokat, éppen Deutsch miniszter úr kormányváltás előtt néhány héttel tett, így jött ki ez a magas szám. Ugye, talán még emlékezünk arra a felsőmocsoládi tornateremre, ami nem épült meg, és arra a stadionbeléptető rendszerre is, amelyre milliárdokat költött az állam, és azóta is pihen valaho l raktáron. (8.40) Vagyis csak azt szeretném önnek mondani, hogy bizonybizony aki a szomszéd portájára kiabál, az előtte a sajátján sepergessen egy kicsit. Ez az önök esetében mindenképpen egy rendkívül indokolt lépés lenne. Azzal szeretném befejezni, persze mondhatjuk azt, hogy a magyar olimpiai sport szégyent hozott Magyarországra, ugyanakkor szeretném önnek elmondani, hogy én nem osztom ezt a véleményt. Az, hogy egy sportágban kialakulhatnak botrányos esetek, az, hogy így ala kult ez a dolog, minden bizonnyal nem csak úgy általában a szakpolitikusoknak, hanem a sportolóknak és az Olimpiai Bizottság vezetésének is rendkívül kínos. Biztos vagyok benne, hogy párthovatartozástól függetlenül mindenki úgy gondolja, hogy gyorsan rendb e kell szednünk a dolgainkat, és többet ez nem fordulhat elő. Szeretném az ön figyelmét felhívni arra is, hogy amikor az olimpiai mozgalomról beszélünk, akkor nemcsak én, hanem a jóérzésű magyar polgárok döntő többsége azokra a sikerekre emlékszik, amelyek től mindnyájan büszkék leszünk. Így ajánlanám az ön figyelmébe, hogy bár tudom, hogy rendkívüli módon nem szereti a miniszterelnök urat, de azt a büszkeséget, amellyel az olimpikonok
