Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 4 (251. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP):
1028 Köszönöm, elnök úr, a szót. Képviselő asszony, nem akarok önnel civó dni e tekintetben, de értse meg, hogy mit old meg, ha ezt törvényben szabályozza. Az égadta világon semmit! Ugyanis ha valaki nem ott lakik, és más lakik ott helyette, akkor rosszhiszemű, jogcím nélküli, és ki kell lakoltatnia. Nem, higgye el, ha van egy b érleti szerződés, azt tudni kell, hogy kinek a nevére szól. Ha nem ő lakik benne, megszűnt a bérleti szerződés. Engem az is felháborított már, hogy miért adják el itt Budapesten a bérleti jogot, hiszen ez innen indult ki nagy Budapestről, hogy a bérleti jo got adjákveszik az emberek, mintha a sajátjuk lenne, holott a csudát! A Ptk. szabályai szerint, ha valaki lakásbérleti szerződést köt, akkor az az ő bérleménye; van a tulajdonos, és ha nem ő bérli, akkor megszűnt a jogviszony, mivel ő elment. Szóval, én ú gy gondolom, ezek megint nem oldanak meg semmit, sem a lakásmaffiát, sem egyebet. Én ódzkodom attól, hogy túlszabályozzunk ott, ahol nem szükségeltetik rá szabály, hanem a jó gazda gondosságával kell az önkormányzatnak a saját bérleményét is ellenőriznie, és a bérlői kötelességeik betartására ösztökélni a bérlőit a bérleti szerződéseik kapcsán. Én úgy gondolom, hogy ezeket a most felvetődő problémákat, amelyek Budapest környékén vannak a kerületek és a főváros között, ezeket oldják meg önök, egymás között. Miért tartozik ez a vidékre, és miért tartozik a törvényre, hogy önök milyen konfliktusban vannak? Egyezzenek meg, egyszer s végre! Ha van önkormányzati tulajdon, akkor miért szabályozza, mondjuk, a főváros? Milyen borzasztó állapotok ezek?! Szóval, én úgy gondolom, ez csak bonyolulttá teszi az életet, holott rém egyszerű: a jog alapelveiből kiindulva a megkötött polgári jogi szerződés - amelyet valamilyen szociális vagy bármilyen szempont alapján egy önkormányzat gyakorol a kinézett bérlőivel kapcsolatban , a helyi saját lakásrendeletek kapcsán be kell tartani a Ptk. szabályait, kötelmeit, hogy ki a tulajdonos, mit vár el, és a bérlőnek milyen kötelezettségei vannak. Ezt pedig érvényre kell juttatni. Ön arról beszél, hogy az ingatlankezelők hogy nem dolgoz nak. (Devánszkiné dr. Molnár Katalin: Én erről nem is beszéltem!) Hát ki a csudát érdekli? Dolgoztassák meg, rúgják ki őket, ha nem teszik a dolgukat! De ki ellenőrzi a tulajdonosi jogokat? A megbízott. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra kö vetkezik Devánszkiné dr. Molnár Katalin képviselő asszony, MSZP. DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP) : Én se akarok civódni, tisztelt Ház, de én javaslom a képviselő úrnak, hogy mélyedjen el a lakástörvény jelenlegi szabályaiban, és rá fog jönni, hogy az önkormányzati bérlakások vonatkozásában nem mindig a Ptk. szabályai szerint szabályoz a jelenlegi lakástörvény. (Babák Mihály: Helyi rendelet!) A helyi rendelet pedig nem lehet ellentétes a lakástörvény szabályaival. Nehogy már az legyen a vége, hogy kényt elen leszek azt mondani, hogy tessék már nekem megmutatni azt a helyi rendeletet, amit önök alkottak. (Babák Mihály: Meg tudom mutatni!) Meg fogom nézni, ígérem. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hogy a főváros és a kerület civódik, az abból adódik, hogy van egy önkormányzati törvény. Van egy olyan önkormányzati rendszer, amelyben van 23 kerület, és van egy elvileg vele azonos rangban lévő 24., a Fővárosi Önkormányzat. Ezt itt most mi nem fogjuk tudni megoldani, viszont köszönöm a kormánynak, hogy egy olyan rende lkezést próbál bevinni a lakástörvénybe, amely elrendez egy nagyon fontos kérdést. Én ezért hálás vagyok, és köszönöm szépen, de ez ennyi a jelenlegi törvényjavaslatban, képviselő úr (Néhány centiméteres távolságot mutat az ujjaival.) , tehát nem erről szól ez az egész történet. (Babák Mihály közbeszólására:) Nem ellentétes az Ötv.vel. Az Ötv. azt mondja, hogy a főváros szabályozhatja a kerületek lakásra vonatkozó dolgait is. A főváros ennek keretében hozott egy rendeletet, az teszi egyébként tönkre a helyi önkormányzati vagyongazdálkodási célokat.