Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 4 (251. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP):
1014 várjuk, hogy a rendelkezési állomány létszáma milyen mértékben fog növekedni január 1jéig. Erre már utaltak képviselőtársaim is a Fidesz soraiból. Tisztelt Képviselőtársaim! Újra azt tudom mond ani, hogy megértem a hadsereg érdekét, amikor az alapkiképzés 14 heti idejére rugalmas, heti hatnapos, 60 órás kiképzési időt javasol, félretéve az eddigi munkaügyi kötöttségeket. Fél éve vezették be az új kiképzési rendszert. A honvédelmi bizottságot tájé koztató tábornok nem beszélt a kiképzési idő növelésének szükségességéről. Véleményem szerint négyöt kiképzési ciklus után kellene elemezni a tapasztalatokat, és a szükséges jogszabályi módosításokra javaslatokat tenni. Így tehát a jelenlegi előterjesztés 34. § (2) bekezdése véleményem szerint indokolatlan, kimunkálatlan. (17.00) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Összefoglalóan elmondhatom, hogy az előterjesztésben szereplő honvédelmi törvény módosítását, azaz a kétharmados részt tá mogatjuk. A honvédség jogállásáról szóló törvény módosítási javaslataival frakciónk nem ért egyet. Az általunk szükségesnek vélt módosításokra módosító javaslatokat teszünk, annak indoklására a részletes vitában visszatérünk. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, ennek folytatására és lezárására a következő ülésünkön kerül majd sor. A laká sok és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a laká sok és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Önök az előterjesztést T/17336. számon, a bizottságok aj ánlását pedig T/17336/13. számokon kapták kézhez. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerint tízperces időkeretben. Így Kránitz László képviselő úrnak, aki jelezte írásban felszólalási igényét, a Magya r Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, parancsoljon! KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! E törvényjavaslat legfontosabb célja a jogbiztonság megteremtése. Általános elvként fogalmazhat ó meg, hogy a törvény módosításával a lakásbérletek tekintetében világossá és egyértelművé válnak a felek jogai és kötelezettségei. Mindemellett eszközöket biztosít a javaslat az önkormányzatok mint bérbeadók számára a szerződési feltételek biztosítására. Ezt támasztja alá például az óvadék bevezetése a nem szociális helyzet alapján történő bérbeadás esetén. Ez előnyös az önkormányzatok számára, hiszen elkerülhető egyegy hosszas peres eljárás abban az esetben, amikor a bérlő nem tesz eleget a lakbérfizetés i kötelezettségének, vagy ki akar bújni a lakás rendbehozatala alól. Ez egy olyan előremutató garanciális szabály, ami védelmet biztosít a tulajdonos önkormányzat számára, és ez nagyon fontos szempont a mai viszonyok között.