Országgyűlési napló - 2005. évi nyári rendkívüli ülésszak
2005. július 5 (243. szám) - Megemlékezés Tóth Imre László (MDF) volt országgyűlési képviselő haláláról - „Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről!” címmel politikai vita folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter:
535 hogy a biotechnológi ában mi fog történni. De azért lássuk be, hogy önök mégiscsak az államháztartás elköltése keretében az összes nemzeti jövedelem 40 százalékát költik el, és ez az a költségvetési tétel, amellyel igazából gond van, amelynek eredményeképpen a mindennapokban m egnehezedik az emberek sorsa. Miniszter úr, én azzal kapcsolatban tenném fel a kérdést… Tegnap nem jött el a napirend utáni vitára, pedig meghívott bennünket, mi itt voltunk; államtitkára igyekezett helytállni, de meg kell mondani, hogy nem adott választ e zekre a kérdésekre. Szeretném megkérdezni tehát: mennyire fognak az árak emelkedni az ön által engedélyezett hatósági árak esetében? Hogy konkrétan fel is soroljam, hogy mire gondolok: a gázárak tekintetében. 2002 és 2005 között hogyan változott a villanyá ram ára, az autópályák használati díja? Miért kellett az infláció háromszorosával emelkednie? Miért kellett a villanyáramnak 30 százalékkal, a gázáraknak több mint 50 százalékkal emelkedni az elmúlt három évben? És mi a helyzet a BKV éppen július 1jei áre melkedésével kapcsolatban, illetve a volánjegy- és bérletárak változásával az elmúlt hónapokban, években? Milyen áremelést fog majd január 1jével engedélyezni újból? A MÁV és a vasút, a személyszállítási jegyek és bérletek árának kérdése… Ezek azok a kérd ések, miniszter úr, amire még van 40 perce, hogy szóljon, hogy ebben milyen intézkedéseket kíván tenni, mert ezekben közvetlenül az ön kompetenciája van, és miután a kormány többi szereplője nem jött el, ezért nem tehetünk mást, mint ezt kérdezzük. És pers ze megkérdezzük azt, hogy valóban, a villany és a gáz ára áfájának a középső sávba sorolására, esetleg a középső sáv csökkentésére megvane az ön szándéka az adócsökkentések tekintetében. És akkor talán megérti azt, hogy bizony a bölcsődékben, óvodákban, á ltalános iskolákban, kollégiumokban és középiskolákban azok a térítési díjak, amelyek a mindennapokban érintik az embereket, azok a gázáremelések, amit éppen augusztus 1jével is tervez, minden ember számára jelent terheket. Erre kérem a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra jelentkezett, és megadom a szót Kóka János miniszter úrnak. Parancsoljon! DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház ! Köszönöm szépen a személyes, támogató megjegyzéseket, de nem kell hogy sajnáljanak, hiszen én hívtam ki önöket vitára, ezért vagyok itt, ezért egyeztem meg a koalíció pártjaival arról, hogy átadják nekem az időkeretüket. Őszintén szólva, volt azért benne m egy kis tartás, egy kis aggodalom, mert sokan azt mondták nekem, hogy Orbán elnök úr nemcsak azt mondta önöknek, hogy ne görcsöljenek, hanem azt is, hogy most aztán készüljenek föl rendesen. Nem nagyon hallok adatokat, nem nagyon hallok számokat (Derülts ég és közbeszólások a Fidesz soraiban.) , illetve, ahol esetleg hallok, ott korábban megválaszolt kérdéseket olvasott föl papírból, de azért nem baj, még egyszer fogok rá választ adni. (Varga Mihály: Szánalmas!) 800 ezer kontra 100 ezer ember, válaszolnék a kérdésfelvetőnek: akkor nyilvánvalóan én a közszférában dolgozó 800 ezer emberről beszéltem, és nem a köztisztviselőkről. (Derültség a Fidesz soraiban. - Bernáth Ildikó: Köztisztviselőkről beszélt, nézze meg a jegyzőkönyvet!) Nézzük meg a munkanélkülisége t, mert úgy tűnik, hogy ez a munkanélkülizés egy problémás feladvány az önök számára. A munkanélküliségben sokféle számmal jellemezhetjük a helyzetet, többek között a foglalkoztatottság növelésével. A foglalkoztatottság - hiszen adatokról, számokról beszél ünk - nő. 3 millió 840 ezer ember volt nyilvántartva foglalkoztatottként 2002 első negyedévében, most 3 millió 886 ezer. Ez növekedés. Természetesen a munkanélküliek száma szintén nőtt, 236 200ról 302 900ra. Elmondtam, hogy ez egy olyan munkaerőpiac, aho l egymással párhuzamosan különféle számok nőnek, ezek közül van, amelyik rossz hír, van, amelyik jó hír. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)